#260 - gyerek kérdésről újra

ha esetleg eddig nem lettem volna teljesen biztos benne, hogy nekem nem lesz gyerekem, akkor most már biztosan biztos vagyok. :D 
mióta a plázában dolgozom, egyebet nem látok, mint üvöltő, hisztiző, követelőző, toporzékoló kölyköket. és hiába tudom, hogy alapvetően nem a gyerek a hibás azért, ahogy viselkedik, elriaszt, hogy még ha én normálisra nevelném is a gyerekem - értsd: lennék olyan szerencsés, hogy nem egy hisztigépet szülök -, a többi nemnormálisra nevelt hatással lenne az enyémre, legkésőbb akkor, amikor közösségbe kerül. 

mindez a mai "élményemről" jutott eszembe. egy 2 év körüli kisfiú őrjöngött, ki tudja, miért. de nem az, hogy sírt, vagy nyarvogott valamiért, hanem önkívületi állapotban sikítozott. természetesen egy csepp könny nélkül. 15 percig tartott, anyuka eleinte próbálta megnyugtatni, ölbevenni, aztán hagyta a gyereket tombolni, az meg feküdt a földön és rángatózott. ja, meg az anyját rugdosta. és az volt a legdurvább, ahogy az a nő elrévedve ült a fotelban és várta, hogy vége legyen a műbalhénak, mintha nem is hozzá tartozott volna a gyerek. szóval egyértelmű volt, hogy nem ez az első eset, hogy "bélácska" így viselkedett. végül már a különböző üzletekből jöttek ki, próbálták elterelni a figyelmét, de egyszerűen semmivel nem lehetett hatni a gyerekre. adtak neki lufit, játéktelefont, semmi nem segített. szerintem mondjuk egy pohár hidegvíz jót tett volna, szívem szerint fel is ajánlottam és rögvest alkalmaztam is volna, de a menedzserem azt mondta, hogy lolás ingben nem tehetem. :D aztán negyed óra elteltével mintha elzárták volna a gyereket, vége lett a hisztinek. és nem, nem volt beteg, se szellemileg, se másképp, épkézláb 2 éves kiskölyök volt. 

ettől az esettől eltekintve is szörnyű, hogy mit művelnek a gyerekek és a szüleik egymással. múltkor is volt egy ilyen őrjöngős kis vadállat valahol, őt speciel nem láttam, csak hallottam, de az is bőven elég volt. valamelyik nap egy nő hagyta ott a toporzékoló gyerekét, mondta neki, hogy szevasz, erre megyek, majd ha kitomboltad magad, gyere utánam. és a kis picsa nem ment baszki, csak állt, üvöltött és toporzékolt tovább. elvétve hallok olyat egy gyerektől, hogy szeretnék. akarok, az megy és ha nemleges választ kap, úgy üvölt, hogy inkább igenre vált a "következetes" szülő. alig-alig van olyan, aki köszön (nagyobbakra gondolok), vagy akire rászólnak, hogy tessék szépen megköszönni a sütikét. hasperkábé mondom, de a 95 %-uk igazi kis gyökér. és nyilván, én csak ezt kapom belőlük, amikor tüncimüncik, azt nem látom, de az az igazság, hogy egy ilyen hiszti után, mint a mai, lehetne is akármilyen tüncimünci, szerintem felraknám facebookra egy "ingyen elvihetős" csoportba. persze, nyilván túlzok, de a hozzáállásomból elég jól látható, hogy az anyaságot nem nekem találták ki és aki maholnap 35 évesen így gondolkodik, az már nem is fogja megváltoztatni az álláspontját. 

és lehet mondani, hogy még fiatal vagyok, bármi megtörténhet, hogy biztos nem a megfelelő férfi van mellettem (de, ismerem őt annyira, hogy tudom, szuper apuka lenne belőle), hogy csak az tudja, hogy mi a szeretet, akinek gyereke van és hogy macskával akarom pótolni a gyereket, szóval lehet bármit mondani, de ha lehet, akkor most még biztosabb vagyok abban, hogy nem fogom megbánni, hogy nem szülök/szültem, mint eddig bármikor. 

#259 - lakni kell valahol

sokat olvastam mostanában arról, hogy a szigeten milyen ótvar házak vannak, semmi sem olyan szép és jó, mint egy fasza kis kádárkocka, mer' az ám a valami, az építészet csúcsa, bezzeg itt még a szél is átfúj az ablakon...

akkor nézzük, micsoda csoda megoldásokkal találkoztam otthoni "albérlő karrierem" során!

önálló életem első lakása az akkori barátomé volt, egy háromszobás panel. a konyhaablakot egy időben nem lehetett kinyitni, különben kidőlt volna, de amúgy se sok öröm volt benne, neki azért nem, mert a szülei meghaltak, tőlük örökölte a kérót, nekem meg azért nem, mert nem, ez egy ókori történet, nem foglalkozom már vele rég. na de a lényeg, hogy a félig kidőlt ablak mellé  felsorakoztak még olyan problémák, hogy: legolcsóbb, szétkopott, lyukas linóleum és padlószőnyeg mindenütt, 30 év összes tapétája egymásra ragasztva, nem csukódó konyhaszekrényajtók, biztonsági zár, amit ha véletlen bezártál, sose nyitottál ki többet... lényegében az egész lakás a 70-es évekből maradt meg, bútorokkal, szellemiséggel és szellemekkel. 

innen egy féligmeddig gyagyás nőhöz költöztem, a családi házában béreltem ki egy szobát. földszint, töksötét, szinte az összes virágom kinyiffant. a szobán kívül jogosult voltam használni a földszinti fürdőszobát és a konyhát, ami lényegében a pince volt, csak belebasztak egy asztalt, egy gáztűzhelyt és egy mosogatót. kihúztam itt a telet, úgy, hogy a nő sokszor úgy hagyott ott hétvégére, mikor a palijához ment, hogy lekapcsolta a kazánt, amit csak valami trükkel lehetett beindítani, szóval nem volt melegem túl gyakran. emellett aktív lelki segélyszolgálatot is nyújtottam, hiszen mindig volt valami panaszkodnivalója, ami alól nem lehetett csak úgy kibújni.

aztán két akkori kollégámmal kibéreltünk egy egy és két félszobás lakást, itt szerencsére tavasztól őszig laktunk csak, mert kályhával kellett volna fűteni. a wc állandóan eldugult, a kádban fürödni nem mertem soha, akárhogy sikamikáltam, a szomszéd szobákból még egy jobban sikerült puki is áthallatszott, a konyhaablakot nem lehetett kinyitni, a tűzhelyen az elmúlt 30 év minden retke rajta volt, a bútorok és minden egyéb szintén a 70-es, 80-as évek divatját tükrözte. 

a következő helyünk ugyanezzel a társasággal egy családi ház volt, amit egy idős pártól béreltünk. az emeleti 3 szobát használhattuk, a fürdőszobát és a fölszinti konyhát. nem is értem, hogy vehettük ki azt a házat. már a bemutatásnál mondta a néni, hogy a földszinti fürdőszobát nem használhatjuk, mert vadiúj. ugyanis az apujáka a retyón adta be a kulcsot és mire megtalálták, már nem tudták kiszedni az ajtón, így ki kellett bontani a falat. jó pont kezdésnél, mi? :D a konyhából valami beragadt, beszáradt cefrésüvegeket kellett lehordanunk a pincébe, ha el akartunk férni. ja, a pince lejárója a földszinti előszobából nyílt és nem volt ajtaja! természetesen a berendezés itt is minimum 30 éves volt, a nyílászárók nem zártak, a havi fűtésszámla 50ezer volt, cserébe fáztunk, mint a vadászkutyák, 17 fokot tudtunk csiholni az emeleten. fürdeni itt se mertem, csak zuhanyozni.

innen ketten mentünk tovább, egy másfél szobás panelt béreltünk, azt a lakást a kisebb-nagyobb hibái ellenére is nagyon szerettem, de miután Pestre kellett járnom dolgozni, a lakhandi meg a város másik végén volt, újra költöztünk. itt egyébként új nyílászárók voltak, viszonylag új padlószőnyeg, csomó mindent felújítottak, mielőtt kiadták. 

az utolsó egomi lakást Norbi egyik barátjával béreltük, az ő tesójáé volt a kéró. azt ígérték, hogy mire beköltözünk, kész lesz a konyha és a beépített szekrény az előszobában. nem tudom, hogy az elmúlt 4 évben sikerült e befejezni, amíg én ott laktam, addig nem. szóval egy félig kész lakásban laktunk, csodás volt.

a pesti garzont nagyon szerettük, bár a szigeteléssel ott is gond volt, a függönyök állandóan libegtek, a klotyó lehúzójával is volt valami gebasz, állandóan fel kellett mászkálnom a tartályhoz, ha le akartam húzni és valamelyik csap mindig csöpögött, alapvetően jó volt. 

az utolsó magyarországi albérletünk egy szentendrei panel volt, ezt mondjuk inkább kihagytam volna. ha eső esett, befolyt a konyhába és a szobába a víz, a sütőben csak olyan kaja készült, amit letakarva kellett sütni, mert hiába vakartam, nem lett tiszta, a beépített előszobaszekrények ajtajait állandóan vagdosta a huzat, a bejárati ajtó magától kinyílt, a zárak pedig nem működtek, egy kivételével, azt is valami trükkel lehetett csak használni. aztán kilyukadt a radiátor, arról írtam is egy posztot anno. ha a wc-t lehúztad, míg fel nem töltött a tartály, addig zúgott. és ha valaki más lehúzta a sajátját, azt hittük, ránk szakad a matéria, pedig mi voltunk legfelül. :D ja, és mindig minden rázott. a kilincsek, az ablakok, a ruhák, a macska, mi...

ezekhez képest jelenleg az egyetlen problémánk, hogy az ablakok itt sincsenek valami fényes állapotban, illetve ha valahol megnyitják a vizet, akkor elmegy a nyomás. a közhiedelemmel ellentétben van fűtés, viszont nincs penész. van "rendes, európai" csap, viszont nincs padlószőnyeg a fürdőben. a bútorok szépek és modernek, az ágyat akkor vették, amikor beköltöztünk. 

lehet, hogy ha itt is lakok majd 8 albérletben, akkor nagyobb lesz a szórás, de ahhoz az elterjedt okossághoz képest, hogy az Ukában nem lehet lakni, mert minden ház ócska fos, nekünk eléggé megfelel ez a szint. főleg, hogy csak ketten vagyunk, szóval még a 12 pakisztánit se kell kerülgetni, akikkel állítólag minden kitántorgott magyar együtt lakik. :D

#258 - miért szeretek itt élni?

többek között ezért is szeretek Londonban élni. :)

a Zizzi a kedvenc olasz éttermem, igaz, nem nagyon tudom, hogy milyen lehet a többi, mert ez volt az első, amit kipróbáltunk és le is ragadtunk itt. Norbi már unja kicsit, én bírnám, akár minden nap. ezt a kis meglepit ma kaptam tőlük e-mailben. :)

aztán azért is szeretek itt élni, mert itt mindig történik valami, minden van, amit ki tudsz találni és az is, amit nem, minden működik, "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve". 
aprócska példák következnek, nyilván nem ezek miatt dönt valaki amellett, hogy otthagyja a szülőföldjét, de igenis befolyásolják a hangulatot, végső soron a mindennapi életet. 

android pay - az USA után a Királyság a második a világon, ahol lehet ezt a fizetési módot használni. mivel nekem szinte mindig a kezemben van a telefon (állandóan olvasok rajta), sokkal könnyebb vele fizetni buszon, boltban, gyorsétteremben, gyógyszertárban, mint elővakarászni a pénztárcám. 

kiállítások - a következő, ami engem és Norbit is érdekelhet, az a BMW turnéja, fejlesztések, újdonságok, a "csodakocsi", minden jóság. a világon 4 helyen: Peking, Los Angeles, München éééééééssss London. 

online ügyintézés - bármit el tudsz intézni a neten, még ha alá is kell írnod valamit, akkor is. elküldik a dokumentumokat mailben, kinyomtatod, aláírod és visszaküldöd. pont. így van autó-, bicikli-, macska- és utasbiztosításunk, parkolási engedélyünk, útadónk, lényegében minden hivatalos ügyünk-bajunk. 

ügyfélkezelés - lásd a fenti kupont, a vásárláskor kapott blokkot, amin rajta van a különbözet, ha valahol olcsóbb volt aznap az adott termék és amely összeget legközelebb levásárolhatsz, az extra kedvezményt, amit a menedzser ad, mert szimpatikus vagy neki vagy épp nagyon el akarja adni az adott terméket vagy ki tudja, miért, a karácsonyfadíszt, amit a  fenyőárus bácsi ad ajándékba, az utcai tortillaárust, aki ingyen akarta adni a kaját, mikor azt hittem, nincs nálam kp... sok-sok aprócska dolog, ami szebbé teszi az ember napját. 

türelem - mindennel és mindenkivel szemben. a legnagyobb ökörséget is megkérdezheted, keresztbe állhatsz az úton a kocsiddal, felvehetsz bármit, a legritkább esetben szólnak rád. ez persze nem jelenti azt, hogy ne gondolnának egyet magukban, de hogy nem szólnak be miatta, az is biztos. 

választék - étel, ruha, műszaki cikk, ingatlan, autó, bármit megvehetsz, azt is, amiről nem is tudtad, hogy létezik. csak az ételeket ha nézzük, sültcsirke ki tudja, hányféle ízben, kiszerelésben, avokádókrém, zöldségkrémek, mártogatósok, kekszek, joghurtok, tejek, fűszerek, készételek, szendvicsek a királyrákostól a sajtos-körtésen át a tojásos-hagymásig, gyümölcsök, amikről azt se tudod, micsodák, gyümölcslevek, sörök... minden, mi szem-szájnak ingere. 

aztán az az igazság, hogy ezt persze le lehet így írni, de ez csak egy annyira iciripiciri szelete az egésznek, amitől jó itt élni! :) nem tudom, hogy hogy alakul a jövőnk, merre megyünk még, ha megyünk egyáltalán, de ha csak egy pár év is az, amit itt, Londonban töltünk, így is óriási élménnyel gazdagodunk.
meg aztán mindent félretéve, elég kúl dolog a világ egyik fővárosában lakni mindenféle egyéb indok nélkül is. aki nem hiszi, járjon utána! :D

#257 - látogatók

nálunk járt JaNiki, alias unokatesóm (és tiszteletbeli keresztem): Jani, valamint felesége: Niki. rövidke látogatás volt, június 1-4-ig tartott, de annál élménydúsabbra sikeredett, nekünk is, nem csak nekik. :)

úgy kezdődött, hogy ők szegénykék picike alvás után, iszonyú korán kelve indultak neki a kalandnak, reggel 8-kor szálltak le Stansteden. mentünk értük kocsival, kicsit szuttyogott az eső és hűvös volt, de reménykedtünk a legjobbakban. félreálltunk a reptértől nem messze és vártuk, hogy hívjanak, megbeszélve egy találkozási pontot. namost a neten lecsekkoltam és van is ilyen Meet&Greet parkoló a reptéren, illetve Green és Orange Zone, ami nekünk megfelelt. mikor szóltak, hogy sikeresen landoltak és várnak minket, akkor elindultunk és meg is találtuk a M&G parkoló bejáratát. Norbi megnyomta a gombot a sorompónál, hogy az majd biztos kiköp egy jegyet, de a biztonság kedvéért ilyen idétlen cérnahangon hozzátette, hogy "Can I have a ticket, please?", amire egy kedves női hang válaszolt, hogy persze, csak mondja meg a nevét. :D aztán gyorsan rájöttünk, hogy bizony itt félreértés esete áll fenn, mert oda csak azok hajthatnak be, akik előre foglaltak jegyet. a hölgy felvilágosított bennünket, hogy merre menjünk és hol/hogy tudunk óccsóért parkolni. akkor aztán gyorsan felszedtem Janit és Nikit, beszuszakoltuk magunkat a kocsiba, Jani majdnem rászólt Nikire, hogy mit akar a volán mögött, de aztán helyretettük a dolgokat és elindultunk haza. 

gyors felfrissülés és beöltözés (13 fok-szél-eső) után elmentünk Cricklewoodba english breakfastet enni, majd irány a város. dugó volt persze, úgyhogy az eredetileg tervezett Piccadilly környéki túra elmaradt, egyből a City-be indultunk tovább, ugyanis 4:15-re volt időpontunk a Sky Gardenbe. nyilván jobb lett volna, ha verőfényes napsütésben látjuk a várost fentről, de nekem így is hihetetlen nagy élmény volt, órákig el tudtam volna még bámészkodni. :)

ott voltunk fent, a tetején :)

gyorsan suhanó, épületen "kívüli" liftek

a templom...

...amiben nyilvános wc üzemel.

vakegér úr :D

aztán a végén már annyira fáradtak voltak ők is és mi is, bár hogy mi mitől, azt senki sem tudja, szóval úgy kipurcantunk, hogy hazafelé még jól bevásároltunk, megvacsoráztunk és vége is lett a napnak. meg nekünk is. 
ja, az első estére jutott még egy jó program, fel kellett fújni a frissen vásárolt airbedet. az volt a neten, hogy beépített felfújókája van neki. amit nem találtunk. aztán Norbi felhívta a szomszéd Janit, mert nekik is ilyen csodájuk van, világosítson már fel minket, hogy kell életet lehelni az alkalmatosságba. mondta is, hogy van benne valahol egy ilyen pumpaszerű cucc, amit taposni kell. Norbi toporog a töklapos ágyon, majd felkiált, hogy megvan! megvan! - a papucsom... merthogy az puposodott a matrac alatt. :D sírtunk a röhögéstől. aztán végül találtak a fiúk megoldást, a Youtube-on volt egy oktatóvideo, a porszívó csövét kellett átrakni a kifújós végére, azzal fújták fel az ágyat, ami végül két éjszakát bírt, de akkor már nagyon puttyogott, úgyhogy utolsó éjszakára még egyszer fel kellett fújni. 

a második nap a Tower Bridge látogatásával kezdődött, majd a Borough Markettel folytatódott. ott jó bénák voltunk, mert igazából csak egy kis részét néztük meg, nem tudtuk, hogy mekkora valójában. kóstoltunk többféle finomságot, én karibi rizseshúst ettem, a többiek pedig talán valami csicseriborsós izékét és barackos pisztáciás sütit. utána gyalog elsétáltunk a London Eye-ig, majd megnéztük a Big Bent, a Parlamentet és a Westminster Apátságot. onnan elhaladtunk a Trafalgar téren át Covent Garden széléig, ettünk Ben&Jerry'st a Leicester Square-en, ettünk valami rákosat China Townban, ezután visszasétáltunk a Piccadillyre és onnan hazabuszoztunk. 

aznap történt még egy ominózus esemény, Boni megtisztelte Nikit és reggelre belerókázott a cipőjébe. gyorsan kipucoltam, szerencsére maradandó rókanyom nem maradt, csak egy kis tápszag. :D

harmadik napra a Regent's Park és Camden volt betervezve. szépen, kelet-európai módra megreggeliztünk a buszon, aztán megnéztük a Queen Mary's Rose Gardent, ahol még sajnos nem nyílt ki minden rózsafajta, köszönhető ugye a 13 fokkal nyitó nyárnak, majd a kanálisparton elsétáltunk Camdenbe. ettünk a piacon egy jót, columbiai, lengyel és francia finomságokat kóstoltunk, majd mindent lefolytottunk egy-egy palacsintával. kis pihenőre hazafelé vettük az irányt, este még ellátogattunk az Old Bull And Bush Pubba, Niki kóstolt egy fagyival nyakonöntött meleg, belgacsokis brownie-t, ittunk egy-két jó pofa sört, aztán eltettük magunkat másnapra. 

kelet-európaias reggeli a buszon :D

posh people :D

az utolsó napról már csak élménybeszámolót hallottam, délelőtt Niki és Jani elmentek kettesben bóklászni, én pedig délutánra mentem melóba. Norbi kivitte őket a reptérre 4 órára, egy utolsó Pret A Manger banános süti még befigyelt, aztán irány a vadkelet. :) 

örülünk, hogy itt voltak, hogy megint meg tudtuk valakinek mutatni, milyen is az életünk Londonban. úgy láttam, hogy nekik is tetszett, meg is írták: "azóta is az élményeket mesélem a melóhelyen. Olyan furcsa innen visszagondolni, hogy egy normális világban voltunk pár napig..." - hát ilyen ez a London. :D