#158 - bevétel

második alkalommal kasszáztam úgy, hogy a végén a jelenlétünkben számolták meg a bevételt és az adott műszakban csak mi, adott pénztár adott kasszásai nyúlhattunk a pénztárgépünkhöz. eddig úgy volt, hogy ezekhez bárki hozzáférhetett, mondjuk ha a pénztáros épp szüneten volt vagy valaki beugrott helyettesíteni. kinyitni a kasszát ugyan csak a menedzserek tudják, de ha mondjuk helyettem beállt valaki, míg kajáltam, akkor nem tudták, hogy kit vonjanak felelősségre, ha hiány volt műszakzáráskor. első alkalommal kb. 2700 fontot árultam ki, tegnap pedig 3600-at. négy kassza van. a következő tábla pedig az öltözőnk folyosójának falán lóg. magáért beszél. 

ui.: az új rendszerre azért van szükség, mert mostanában gyakran hiányzott 5-6 font a kasszából. :D

#157 - car boot sale

végre jártam _A_ piacon.

úgy kezdődött, hogy a szomszéd mondta, hogy akkor most épp itt az ideje, hogy menjen, tartsak vele, ha van kedvem. hö, nekem ne lenne? szóval elindultunk. aztán a táskámban lévő palackban lévő víz egy része úgy gondolta, kívül tágasabb, ezért belefolyt az ölembe. pont úgy néztem ki, mint aki bepössentett. nyomtunk rá klímát, mire odaértünk _A_ piacra, majdnem teljesen meg is száradtam. 

három órán keresztül mentünk rendületlenül. és nem értünk a végére. itt minden van. még az is, ami nincs. olyan dolgokat láttam, hogy ihajj. volt például egy babakocsi vagy mi a lóbré, mintha anyut láttam volna ilyenben egy gyerekkori fényképén. a teljesség igénye nélkül szerepelt még a kínálatban: kitömött róka, robotporszívó, mangó, takaró, hintaló, viaszosvászon (felénk csak viackosnak mondják), agancs koponyával, porcelán csecsebecsék, ékszerek, kiságy, étkészlet, kamera, mikrofon, tv, fűnyíró, szerszámok, autó, fűrész, rebarbara, festmény, zsebóra, fújtató, hólapát és pár nemtommi. 

az egyik helyen jól megszívtam, belenéztem egy kamera keresőjébe, hát nem szét volt rajta olvadva a szilikon? ráragadt a napszemcsimre, onnan a kezemre, isteni csoda, hogy a kabátom nem csesztem össze vele. 

de a lényeg: én minden szart össze tudnék vásárolni, nagy önuralomra van szükségem, hogy ne tegyem. múltkoriban lebeszéltem magam egy fonott piknikkosárról, majd mire mégis visszabeszéltem volna magam, addigra elvitték. hát itt a piacon volt egy, fele annyiért, le is csaptam rá. majd már a vége felé bócorogtunk, fel se nagyon fogta az agyam, miket látok annyi cucc után, mikor egy doboz tetején megpillantottam egy bőrtokot. az ilyenekben általában van valami izgi, hát ebben is volt. 

ez egy 1955-ös Bell & Howell kamera. na mondom, gyere a mamához! igen ám, csakhogy. a doboz, amin a bőrtok volt, nem más, mint a géphez tartozó projektor doboza. és csak együtt lehetett a kettőt megvenni. na baszki, mit csináljak egy projektorral?

hát, majd kitalálom, mert a szomszédom végül is rábeszélt, hogy vegyem meg. még a vételárat is megelőlegezte, mert persze pénzt azt nem vittem magammal. minek is az egy piacon... na és mivel ilyen kedves szomszédom van, a végén jutalmul cipelhette a projektort, mert olyan kurva nehéz, hogy én el se bírtam volna. 

visszafelé akartam még mangót venni, de elfogyott. azért nem távoztunk üres kézzel. :)

#156 - nyelvtudas

a munkahelyemen a kulonfele orszagokbol jott kollegak neha tanitgatjak egymast, mit hogyan kell mondani a sajat nyelvukon. nagyokat szoktunk ilyenkor rohogni, vicces, ahogy a marokkoi srac magyarul ker inni es ha kap, akkor mondja, hogy szeretlek, a spanyolok meg imadjak azt, hogy mizu. az olaszok pedig zaras utan sokszor kiabaljak, hogy mi a fasz van?! az egyik ilyen reggeli nyelvtanfolyamon mondom az egy szem angol munkatarsamnak, hogy milyen szerencses, hogy neki nem kell az angolt tanulni. es tok furcsa volt, de azt valaszolta, hogy inkabb mi, tobbiek vagyunk szerencsesek, mert az angolon kivul van egy masik nyelv is a birtokunkban es ez sokkal jobb dolog, mint egyszeruen csak angolul beszelni. van benne valami, ugyanakkor igaz az is, hogy en szeretem a magyar nyelvet, szerintem nagyon kifejezo, szep es vicces is, de oszinten szolva Magyarorszagon kivul nem sokat er.

amugy egyre batrabban beszelek, igaz, olyan ordas hibakat ejtek es az idegesit a legjobban, hogy mar mikozben kimondom, tudom, hogy nem ugy lett volna jo, hanem amugy es megis rosszul mondom. szoval a 3 honap merlege az, hogy nem erzem, hogy sokat fejlodtem volna, inkabb csak magabiztosabban mondom a hulyeseget. :D

#155 - ez történt ma

voltam boltban, vettem Tolle vajkrémet, Privát parasztkolbászt, mögöttem a sorban pedig egy hapsi ezt mondta: "Sanyi, be careful!". :D

aztán hazajöttem, főztem, mosogattam, kitakarítottam, mostam és ágyneműt is cseréltem, jó háziasszonyhoz méltóan. és most várom haza a háziembert.

#154 - póc

végre minden adott volt tegnap este, így Norbival felpattintottuk a két új polcot. 

a képen látható piros egér neve Egerenciádé. az első születésnapomra kaptam anyu anyukájától. szegénynek kb. 3 szál cérna tartja a fejét a testén, szemet, nyelvet és farkat anyu varrt neki, mert az eredetieket elhagyta. idén júliusban tölti a 33-at. :) mivel ennyire szétesett szegény, később kaptam egy ugyanilyen testalkatú egeret, csak ő kék-fehér kockás. nem szerettem annyira. Egerenciádé az igazi. <3 :D

(a polcok egyébként a látszat ellenére vízszintesek. a falak viszont nem függőlegesek...)

#153 - cicaebéd

pár napja nagyon röhögtünk melóban, mert meglátták a munkatársaim a telefonomon ezt a képet:

hogy jesszus, mekkora és mit eszik. mire kitalálták, hogy biztos összeturkálom a maradékot a Five Guysban és elhozom Boninak, ezért ilyen nagy. mert Five Guys tápot eszik. :D

aztán mutattam nekik ezt a képet, hogy nézzék meg, milyen pici volt:

itt végképp elvesztettük a valóságot a külvilággal, fetrengtünk a padon és sírva, ordítva röhögtünk, mert szerintük ezen a képen se egy pici macska látható. :D

aztán ma megérkezett a táp, na nem a Five Guysból, hanem a MedicAnimaltól, tőlük rendeljük ugyanis őméltóságának az orvosi tápot. és ami a lényeg: ilyen cuki dobozban kaptuk az elemózsiát. :)

#152 - kutyasétáltatás

tegnap óta másodszor futok bele ebbe a témába. elég komolyan gondolkodóba estem. mert még ha nem is keresek 2800 fontot két hét alatt, hanem csak 1600-at egy hónap alatt, akkor is jobban megéri, mint a mostani melóm. utána kellene járnom, hol lehet kitanulni a kutyasétáltatást, aztán vizsgázni, keresni egy jó ügynökséget, és dőlne a lé. :D

de hogy milyen egyszerűek az emberek, azért azt bőven bizonyítják a kommentek a cikk alatt. kivágtam egy részletet, hogy akinek nincs facebookja, az is beleolvashasson. ismerős, nem? :D

#151 - welcome on board

itt, innen megyünk tovább. 

mindenkitől elnézést kérek, aki korábban kommentelt nálam, sajnos a hozzászólásaik a régi blogon maradtak. (hiába próbáltam importálni a blogponthu-s xml-t, nem sikerült áthozni a nemokos.blog.hu-t, minden bejegyzést egyesével kellett ide átmásolnom. így aztán májusra van hirtelen 150 poszt, ugyanazzal a dátummal, ezért az eredeti megjelenések dátumait feltüntettem az egyes posztok végén.)

puszi mindenkinek!

#150 - az én koordináta rendszerem

nagyon szegények voltunk. erre én nem emlékszem. anyu mesélte, hogy voltak telek, amikor egyetlen szobába kellett összerámolni mindent és mindenkit, mert csak azt tudta fűteni. hogy mit ettünk, az a kreativitásán múlt, szüksége is volt rá: krumpliból, zsírból és lisztből kellett gazdálkodnia. hárman vagyunk testvérek, "apu" időközben rájött, hogy neki jobb dolga is van, lelépett. öcsém pirospozsgás kisgyerek volt, állandóan úgy nézett ki, mint aki szaladgált és ettől felhevült. van egy fénykép, nefelejcset szorongat rajta, nyakig melegítőben. anyu mesélte, hogy nagyon meleg volt, de nem tudott rá lenge ruhát adni, mert nem volt normális, csak ez a pulóver. ovis voltam, magamra rántottam egy lavór vizet. a nadrágomat feltette a Vica néni a kályha felhajtott tetejére száradni. hogy, hogy nem, leégett a szára. anyu horgolt rá újat, nem volt pénz másikra. könyveink mindig voltak. és esti mese is. minden este. a mai napig imádok olvasni, érdekes, hogy a tesóim nem annyira. egyszer tologattuk a húgomat az udvaron és kiborítottuk a babakocsiból, épp jöttek a fogai. úgy esett, hogy beütötte a száját egy betonpadkába, vissza is csúsztak a már kint lévők az ínyébe. mégis neki van a legszebb fogsora hármunk közül. sose voltunk nyaralni. az osztálykirándulásokra mindig összespórolta anyu a pénzt, de más nem volt. a legtöbbször turkálóból öltöztünk. vagy a piacról. butik? ugyan már! évekig használtuk ugyanazt a hátizsákot, tolltartót. nem volt minden tanévkezdésnél új holmi. mi sose vásároltunk a sulibüfében. azt ettük, amit anyu csomagolt tízóraira. nyári szünetben kötelező volt dolgozni. napszám, gyár, ami épp akadt. aztán egy kicsit jobbra fordult a sorsunk. 

az, hogy nekem diplomám lett, hogy mindhárman tanulhattunk, senki másnak nem köszönhetjük, csak anyunak. annak, hogy mindenről lemondott, hogy nekünk legyen. még ha kevés is, de legyen. az, hogy nekem most nem esik le a gyűrű az ujjamról a takarítástól, ezért van. mert volt már rosszabb. amikor leszakadt a derekam a földieper szedéstől, amikor le tudtam volna nyúzni a bőröm a rám száradt őszibarack szőrtől. mi sose kaptunk "nagy" ajándékot, nem vett nekünk senki se lakást, se autót, se nyaralást, semmit. amink van, azt saját magunknak köszönhetjük. illetve anyunak. hogy talpraesettnek, önállónak nevelt bennünket. sokat csúfoltak minket gyerekkorunkban a gazdagabb gyerekek, hogy csak ilyen cipőnk van, csak olyan kabátunk van. rosszul esett. most is rosszul esik, ha csúfolnak a jelenlegi munkám miatt. pedig akkor is tudtam és most is tudom, hogy ez nem az én szegénységi bizonyítványom. valószínűleg a gyerekkoromból ered, hogy igenis fontos nekem, ki vagyok. kivé váltam. hogy sikeres ember lettem. hogy lediplomáztam, elsőként a családban. hogy megengedhetek magamnak tengerparti nyaralást, ledtv-t, drága ruhákat, amellett, hogy tele van a szekrény ötszáz forintos trikókkal, turkás farmerrel, kínais dzsekivel. nekem fontos ez. megadom magamnak azt, amit gyerekként nem kaptam meg. nem azért viselkedek úgy, ahogy, mert másoknak akarok tetszeni, mások előtt felvágni. nem kifelé élek. magamnak. emlékezni akarok rá. ha már a gyerekkoromból nincs anyagi értelemben vett jó emlékem. mert másmilyen értelemben van. minden nehézség ellenére jó gyerekkorom volt. anyu tette azzá. nagyon szeret minket. mindennél jobban. ez a mi szerencsénk. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 21.

#149 - ügyfélkezelésről még

tegnap rendeltem egy vászonképet, a weboldalon az volt, hogy 81% kedvezményt kapok az árból. aztán végül csak a szállítási díjat kellett kifizetnem. de nem is ez a lényeg, hanem hogy kaptam egy ajándékot is a cégtől, mivel új vagyok náluk. 50 db 10*15-ös fotót. apró örömök az életben. :)

Korcula - 2013

eredeti megjelenés: 2015. 05. 21.

#148 - család

újra a gyerekvállalásról.

olvasom a barátném blogját, a nála kommentelők véleményét, ismeretlenekét... és egyre inkább biztos vagyok benne, hogy ez az egész csináljunk családot téma nem nekem való. na nem mintha eddig kétségeim lettek volna. 

adott egy fiatal pár, szeretik egymást és úgy döntenek, kell egy gyerek. és lőn. és beleroppannak. idegesek, kiabálnak egymással, széthúznak, nem látják már, hogy miért, miből indult a gyerek utáni vágy. pedig "csak" borzasztóan hiányoznak egymásnak. az a fiú és az a lány. nem az apa meg az anya. és igazából egy kicsit (nagyon) saját maguk is hiányoznak saját maguknak. de ugye visszacsinálni nem lehet, nem is akarnák. imádják a gyerekeiket. csak közben elengedték egymás kezét. gyakran érzik magányosnak magukat egymás mellett, nincs egymásra idejük, energiájuk. 

máshol azt olvasom, az tudja csak, mi az igazi szeretet, akinek gyereke van. elhiszem. nekem viszont elég ez a nem igazi is, amiben boldog vagyok és senki nem vált ki belőlem olyan érzelmeket, hogy a társamat semmibe vegyem. sem ő maga, sem egy harmadik. 

voltak gondjaink nekünk is. de ezek miattunk voltak. mert hülyék voltunk, hirtelenek, mentünk a magunk idétlen feje után. küzdős volt ezt is visszacsinálni. de csak kettőnkön múlott, azon, hogy akartuk. nem voltak "nehezítő tényezők", nem voltak gyerekek, macska, anyós, após, csak mi, ketten. nyilván megérte energiát fektetni a "javításba". és akinek gyereke van, annak még inkább megérheti, hiszen ott már nem csak ketten vannak, a saját és a kettejük boldogsága, hanem a gyerekeké is. 

törvényszerűnek tűnik, hogy a családokat megviseli a családdá válás folyamata. valami újat kell tanulni, átélni, megérteni, ami eddig nem volt. nem is ez a baj, életünk végéig tanulunk mindenfélét egyébként is, miért ez okozna gondot? hát mert ez visszafordíthatatlan. mert nem választható másik opció. mert teljesen ismeretlen területre lép, aki családot alapít. lehet, hogy egy iskola vagy egy műszaki cikk rossz választás. de lehet róluk utólag is dönteni. ha egy gyerek hasfájós lesz, ha nyekergős, ronda vagy kis pszichopata, nem adhatod vissza. ha a szerelmedről kiderül, hogy nem egy belevaló, "igazi" apa/anya, nem cseréltetheted ki. nincs garancia. semmire. 

el se tudom képzelni, mekkora meló lehet mégis összetartani egy családot, (majdnem) mindenáron. tisztelem azokat, akik képesek rá, akik minden váratlan nehézség ellenére mégis újra keresik egymás kezét. de én az egyszerűbb megoldást választottam. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 20.

#147 - megalázó (?)

lenézett bevándorlóként élni nyugaton. az árnyoldal. 

.

.

.

ja, olyan nincs.

olyan viszont van, hogy az embert lenézik a munkája miatt. nem a származása miatt. amikor bejön a tipikus felsővezető ebédszünetben, slim fit öltönyben, méregdrága táskával, kiegészítőkkel. és kiröhög, mert amit ő folyamatosan leszór a földre, azt én folyamatosan felsöpröm. mondjuk, csak addig, míg el nem kezd röhögni. vagy amikor a tizenéves kis majmok azzal szórakoznak, hogy ledobálják a földre a krumplit, szalvétát, ami éppen ott van, mert épp az asztaluk körül takarítok. na, ezek általában ott is maradnak, míg ők el nem vonszolják a belüket. aztán olyan is van, hogy szombat este bejönnek részegen, visszaolvastatják a rendelésüket, majd megtapsolnak, hogy hú, de okos vagyok. a barom nem tudja, hogy nekem is van egy monitorom, amin látom, mit kértek? hogy nem fejből sorolom? szóval ilyenek vannak. még az is előfordul, hogy magamra veszem és rossz kedvem lesz tőle. aztán rájövök, hogy elmehetnek ezek a picsába. mert ez nem rólam szól, hanem róluk. az ő intelligenciájukról. vagyis annak hiányáról. mert az intelligens ember nem így viselkedik. hanem.

megjegyzi, hogy nagyon szép tiszta a padló, bár látja, hogy mindenki szétdobál minden szart, dehát az emberek kicsinyesek. a másik meg ad egy pacsit, hogy milyen kedves vagyok és a magyarok very nice people. a harmadik meg kezet fog, hogy köszöni, jó volt minden, én pedig gyönyörű vagyok. a negyedik, ötödik, hatodik elmeséli, hogy járt már Budapesten és milyen gyönyörű volt. vannak igazán jó arcok, például a negyvenes, klasszik hölgy tetőtől talpig púderszínben, aki távozásnál mondja, hogy köszönöm darling, a srác, akivel a pénztárban nagyot röhögünk a semmin... szóval az emberek többsége normális és kedves.

hülyék meg mindenütt vannak, de nagyon fontos, hogy hol, milyen arányban. talán ez a legfontosabb, mert közöttük élünk. hatnak a mindennapjainkra. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 20.

#146 - mi lett volna, ha

a hétvégén kerti partin voltunk kedves ismerőseinknél. és ott Norbi mondott egy olyat, hogy majdnem leborultam a székről. idézem: "kár, hogy nem hamarabb költöztünk ide."

...

aki ismer, az tudja, hogy évek óta nyikorgok, hogy jöjjünk. azért maradtunk, mert ő nem akart jönni. én meg nélküle nyilván nem megyek sehova, szóval 22. 

a kiváltó ok szerintem a következő lehetett: mielőtt indultunk a vendégségbe, láttunk egy kocsit, olyat, amiből azért nem sok szaladgál az utakon. adódott a kérdés, hogy vajon miből van a rávaló. aztán elbeszélgettünk arról, hogy mi lett volna, ha ide tojik bennünket a gólya, de ez lett volna az egyetlen különbség, ugyanazt az utat jártuk volna be, mint Magyarországon. hogy hol tartanánk most, hogy nem a 30-as éveinkben kellene újra kezdeni felépíteni mindent, hogy már belekezdhetnénk az álmunk megvalósításába, nem csak gondolnánk rá erősen... 

azt hiszem, erre mondják, hogy ha nagyanyámnak töke lett volna, ő lett volna a nagyapám...

eredeti megjelenés: 2015. 05. 20.

#145 - tv

pár héttel ezelőtt, szinte egyszerre kezdtük el érezni a hiányt. a televízió hiányát. :D a hőn szeretett, hófehér gép otthon maradt, beszélgettünk róla, hogy kihozatjuk, 40 fontból meg is lett volna, de Norbi beleszerelmesedett ebbe, és onnan már nem volt visszaút. akciósan vettük, 490 fontba került. 

mindezt azért írom le, mert közben rájöttünk valamire. amikor megrendeltük a tv-t, akkor gondolkodtunk el azon, hogy mennyivel egyszerűbb itt, Angliában hozzájutni egy ilyen termékhez. mégpedig azért, mert egyszerűen nem kell érte annyit dolgozni. mi az ilyesmi cuccokat otthon is megengedhettük magunknak, de itthon lényegesen könnyebb hozzájutni egy-egy luxusnak számító tárgyhoz. nem azért, mert maga a munkafolyamat könnyebb, mert ez nem igaz. fizikailag igenis  nagyon nehéz. de nem kell túlórázni, vagy csak elvétve és mindig kifizetik, nem kell bent rohadni minden nap 10-12-14 órákat, nem elvárás, hogy ha ötkor lejárt a munkaidő, akkor fél hatnál hamarabb fel se állj. konkrétan szól a menedzser, hogy húzzál haza, mert végeztél. nem kell bent lenni akkor, amikor nincs munka, nem kell úgy csinálni, mintha csinálnál valamit. ha látják, hogy sokan vagyunk és nincs elég munka, megkérdezik, ki akar hazamenni, aztán go! múltkor felrakott egy volt kollégánk egy képet facebookra, hajnali ötkor még bent voltak. előző nap reggel óta. és ott ez a normális. az elvárt. és nincs kifizetve. mikor megláttam, majdnem rosszul lettem. hiányzik a vágás, de nem ennyire. van egy ex-tévés kollégánk, évek óta itt él Angliában. egy gyárban dolgozik, nagyon nehéz fizikai munkát végez. kérdeztem tőle, hogy nem akar-e esetleg visszatérni a szakmába. a válasz: hülye vagy? kell nekem a stressz, az ideg? itt leteszem a műszakot és hazamegyek. el van felejtve minden másnapig. mi most tapasztaljuk ezt. jó messzire kanyarodtam a tv-től, de ebben van a lényeg. egyszerű, betanított munkából könnyebben, nyugodtabban élünk, mint Magyarországon sikeres szakemberként. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 20.

#144 - lovely colour

vettem egy dzsekit nemrég, azóta úton-útfélen boldog-boldogtalan leszólít, hogy mennyire jó ez a szín, hogy imádják a kabátom. ez van a sapkámmal is, bár mivel mostanság kevesebbszer hordom, kevesebbszer is állítanak meg. a tegnapi dicséret volt az eddigi legviccesebb, egy nyugdíjazása előtt 20 másodperccel lévő, tehát cseppet sem fiatal indiai pénztáros néni volt elragadtatva, hogy micsoda lovely colour és hogy mennyire like it! haláli volt. :)

eredeti megjelenés: 2015. 05. 20.

#143 - burgerezés

írtam korábban a vágásról egy posztot, és úgy igazságos, ha a jelenlegi munkámról is beszámolok. 

szóval a Five Guys amerikai cég, a neten mindenki utánanézhet a sztorinak, tipikus amcsi karrier. 5 nagyfiú, akiknek apu ultimátumot adott: vagy tanulnak, vagy csinálnak valami bizniszt. nem döntöttek rosszul. 

én a covent gardeni üzletben dolgozom, arról tudok mesélni, ami viszont mindenütt egyforma: a húspogácsához darált marhahúst használunk - nincs import, csak és kizárólag UK-ből érkezik a hús. mindent mogyoróolajban sütünk. krumplit csak olyat használunk, ami a 42. szélességi körtől északra terem. hozzánk Drontenből, Hollandiából hozzák jelenleg. egyik üzletben sincs fagyasztó, csak hűtő, minden aznap, frissen készül. 15 féle feltét van, mind ingyenes.

reggel elkezdődik az előkészítés. egyértelműen a hétvége a legforgalmasabb, minden napra ki van adva, miből, mennyit kell megcsinálni. hétfőn 19 doboz húst kellett pogácsává gyurmázni, szombatonként 35 körüli a mennyiség. ez kb. 190-350 kg darált húst jelent. emellett fel kell szeletelni a paradicsomot, kézzel szétszaggatni a salátát, feldarabolni a hagymát, egy részét meggrillezni, gombát grillezni (ez szeletelve érkezik), bacont sütni, krumplit hasábolni, csemegeuborkát előkészíteni (ez is üvegben jön, szeletelve), ketchupot, mustárt, szószokat kitöltögetni, zöld kaliforniai paprikát és jalapeno paprikát szeletelni, virslit és sajtot feldolgozni, stb. aztán szépen elmosogatni, feltakarítani, mindent a helyére pakolni, kinyitni a floort, majd 11-kor az ajtót is, és kezdődhet a bolondok háza. 

amikor megjön egy vendég, az ajtóban álló kolléga jobbra tereli, itt kell sorban állni a kasszákhoz, ahol a rendelést is leadják. nyitott minden, lényegében látványkonyhát üzemeltet a lánc, a vendégek orra előtt készül a kajájuk. a várakozási idő 7 perc. szóval leadják a rendelést, kijön hátul a cetli, hány hamburger, milyen feltétekkel, stb. aki a hamburgerzsemle alját készíti elő, kéri a grillről a zsemlét. fóliára rakják a félbevágott zsemlét, egy ember folyamatosan rakja fel a feltéteket a felső részre, a másik az alsóra. majd tovább tolják az asztalon, ahol rárakják a húst, sajtot, végül az asztal végén ellenőrzik, hogy minden úgy van-e, ahogy a rendelés beérkezett, itt kerülnek a húspogácsára azok a szószok, amiknek ott a helyük, majd csomagolás, krumpli adagolás és kiadás. 

a flooron mindeközben megy a pörgés ezerrel, asztalokat kell takarítani, felsöpörni (földimogyoró a "hozzáadott érték", két dobozzal van kirakva a földszinten és az alagsorban is, ingyen, korlátlanul fogyasztható. magyarul van mit söprögetni...), szívószálat, ketchupot, ketchupos csészécskéket, pohártetőt, szalvétát, mogyorót folyamatosan feltölteni, cserélni a kifogyott ízesítést a kólaautomatákból, kicserélni a teli kukászsákokat, takarítani a klotyót... 

most ugye már a kasszás pozícióba is belelátok, hát, vannak érdekes emberek. agyilag totál lehúznak, némelyik iszonyú egyszerű. aztán vannak a hétvégi, buli előtt-közben érkezők, akik már kevésbé szomjasak. na, azok az igazán cifrák. szombaton volt egy figura, nem hogy azt nem látta, milyen toppingok közül választhat, magát a papírt se látta, amin a lista van. aztán két perc múlva visszajött, hogy ő kér egy hamburgert. mondtam neki, hogy már megrendelte, várjon szépen, mindjárt szólítják. aztán kitántorgott és sose láttam többet. de vannak nagyon jó arcok is, felüdülés egy-egy jópofa vásárlóval találkozni.

zárás 11:30-kor, 12:00-kor és 22:30-kor van, attól függ, a hét melyik napján vagyunk éppen. utána pedig takarítunk, a falakat, a kukák kerekeit, a lámpaburákat, mindent. ez minimum 2-3 órás művelet 12-14 embernek. a végén már alig élünk. iszonyú nehéz meló, főleg, ha olyan a beosztás, hogy 7-8 zárásod van egymás után. az halálos. nekem eddig 4 volt a legtöbb, de ennyi is totál kicsinált. 

Londonban mindig sok az ember, ahol dolgozom, ott pedig aztán abszolút nagy a tömeg minden év- és napszakban, de még mindig furcsa látnom, hogy mennyien jönnek be hozzánk. gyakran előfordul, hogy az utcán állnak sorban. és imádják ezt a kaját. megértem, mert tényleg ez a legjobb burger, amit valaha ettem.

eredeti megjelenés: 2015. 05. 19.

#142 - ügyfélkezelés

nemrégiben szerettem volna venni egy napszemüveget. a bibi az, hogy ezt a jószágot az USA-ban forgalmazzák, Ausztráliában és Japánban, sehol máshol. az ára viszont nagyon baráti volt, valami 20 USD. megnéztem a weboldalukon a szállítási díjat, kijött 75 USD-ra, mondtam, köszi, puszi. aztán pár nappal később kaptam a webshopból egy e-mailt, hogy látták, hogy a szállítási díjnál adtam fel a sztorit, és sajnos a postai díjakon nem tudnak változtatni, de kapok ajiba egy 30%-os kupont, ha mégis úgy döntenék, hogy náluk vásárolok. 

két hete vettem egy botmixert, fél áron volt, nem is néztem, hogy mekkora teljesítményű. kérem szépen, akkora, hogy egy almát nem tudtam vele lemixelni, mert szerencsétlen gép csak sivalkodott, ráadásul úgy átforrósodott, hogy attól féltem, kigyullad. sercegett a pengéjén az almalé. visszavittem, mondtam, hogy elnézést, de nem néztem, hogy mit tud a masina és sajnos túl gyenge. egy szó nélkül visszautalták a kártyámra a pénzt, a blokk csak azért kellett, hogy egyeztessék a kártya számát azzal, amivel két hete fizettem. az egész tartott vagy 3 percig. 

regisztráltam egy weboldalra, londoni programokat kínál. aztán nem tetszett és nem is foglalkoztam vele. erre most kaptam egy e-mailt, hogy itt van 5 font értékű kupon, örülnének, ha náluk költeném el és aktív maradnék az oldalukon. 

így is lehet. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 15.

#141 - itt/ott

bogarásztuk a vinyót és találtunk egy videot. anno, mikor még az etv-nél dolgoztunk, beköltözött a "székházba" egy macska, ő lett a tv cicája, róla készült a felvétel. na de nem is ez a lényeg. hanem.

hogy az az épület, amiben akkor dolgoztunk, egy rom. mielőtt "tv palota" lett belőle, iskolaként üzemelt, aztán a gyerekeket kiköltöztették, mert féltek, hogy rájuk dől. hát, mondjuk úgy, hogy minket nem féltettek. de ha már láttatok szellemkastélyt! omladozott a vakolat, a lépcsőkorlát azért nem dőlt ki, mert nem tudta, hogy melyik irányba dőljön, a kábelek az egykori fogasokra voltak felakasztva, az ablakok berohadtak, plafonig érő cserépkályhákkal fűtöttünk télen, a parketta szét volt száradva, a wc-ben nem volt fűtés télen, az udvaron nyáron égig ért a gaz, szóval egy igazi lepukkant, ódon épületet kell elképzelni. és ez most azért jutott eszembe, mert iszonyatos a kontraszt, hogy itthon mi van, meg otthon mi van. pár éve még az ovi is így nézett ki, ahova gyerekként jártam és ahol most az anyukám dolgozik. 

olvasom a barátnőm blogját, körbefényképezte Jánoshalma látnivalóit. van sétálóutca, díszkővel kirakott tér, felújított tisztiklub és új egészségház. (a két utóbbiról nem csinált képet, csak írom, hogy vannak ezek is.) és közben meg kommentálja a képeket, hogy hiába vágyna ő vissza, a gyerekeivel nem teheti meg, hogy elvegye tőlük azokat a lehetőségeket, amikkel egy modern(ebb) város tud szolgálni. :(

szóval tudom, hogy nem minden a környezet, de ez az emlék most nagyon hirtelen jött és nagyon pofon csapott. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 15.

#140 - 33

harminchárom éves vagyok. és úgy van, hogy a munkahelyen mindenki kérdezgeti, hogy ki vagyok, honnan jöttem, mit tanulok... és akkor mindig el kell mondanom, hogy én nem tanulok, hanem dolgoztam már otthon is. és akkor jön az elkerülhetetlen: "hány éves vagy?" és nem hiszik el. mindig azt hiszik, hogy rosszul mondom a számokat és irkálják a levegőbe a háromasokat, hogy erre gondoltam-e tuti. és mikor megbeszéljük, hogy nem hülye vagyok, csak "öreg", akkor mindig mondják, hogy olyan fiatal arcom van, meg hogy huszonnégynek nézek ki, meg ilyenek. nekem meg hízik a májam. a szemem sarka meg ráncosodik, de addig jó, amíg ez nem tűnik fel senkinek. :D


eredeti megjelenés: 2015. 05. 15.

#139 - rencer

van itt Angliában egy működőképes rendszer. mondhatni: hülyebiztos. de tényleg az. minden ki van írva, mindent elmondanak ötszázszor, mindent bejelentenek, mindent megvárnak... kell is, hogy ilyen legyen, mert sokan olyanok, mint egy löttyedt tök. arra mennek, amerre lökik őket. nem is tudom, hogy tudnak életben maradni. 

a minap is felszállt egy nő a buszra. mondta a sofőrnek, hogy hát ő most hirtelen nem is találja a bérletét, de gyorsan megkeresi, viszont addig is leülne. és akkor ült és guberált a táskájában kb. 10 percig. mi meg vártunk, mert a busz addig nem indul el, amíg nincs bérlet. majd a végén felállt, hogy hát bocsika, de vissza kell mennie, mert hát lehet, hogy otthon felejtette a bérletét. és egy szó nélkül ült mindenki bazmeg és várta ezt az egy nyomorultat. 

ugyanezen a napon, ugyanezen a buszon ülve láttuk, hogy megy előttünk egy autó. túlzás nélkül mondom, hogy 15 méterenként lefulladt. és nem dudált rá a sofőr, hanem minden alkalommal megállt és megvárta, hogy a béna elinduljon. a vezetési kultúra amúgy is igen érdekes, én leginkább valami mediterrán ország stílusához hasonlítanám, dudaszó nélkül. mert mindenki megy minden irányba, mint az eszetlen. de közben meg annyira brit ez is, olyan türelmesek és várnak és nem dudálnak. keresztbe fordulhatsz az úton, megfordulhatsz 50 y-nal, és nem szól senki semmit. 

melóban egy akkora táblára van kiírva, hogy "RESTROOM", mint én. és négymilliószor kérdezik meg minden nap, hogy hol a klotyó. meg hogy hol a szalvéta. és áll vele szemben és nézi. aztán mikor megmutatom, akkor mondja, hogy oh, sorry, i'm blind. hát igen baszki, látom. mert veled ellentétben én látok. 

rendszeresen megkérdezik, hogy hol van ez, hol van az, metrómegálló, ilyen utca, olyan tér, de közben meg fel vannak szerelkezve okostelefonnal meg térképpel, iránytűvel, anyámkínjával és nem tudják használni.

azért van pozitívum is. én nagyon szeretem, hogy mindenki beszél mindenkihez. (mondom ezt én, az antiszociális, aki utálja a zembereket.) hogy csak úgy odafordulnak vadidegenek az utcán, hogy "de jó színe van a kabátodnak!", vagy "imádom a kibaszott sapkád!". :D valamelyik éjjel takarítottam és jött az utcaseprő bácsi, integetett. sorstárs. de találkoztam egy idős fekete hapsival is, olyan frenki módon fogott velem kezet, tudjátok, mikor kézfogásból indul ilyen tenyérsimítás és aztán összeütjük az öklünket meg a picsa tudja még mi, majd a végén közli, hogy gyönyörű vagyok. 

magyarul minden balfékeskedésük és életrevalótlanságuk ellenére nagyon is életrevalók, jó arcok, türelmesek, meg persze fárasztóak is és néha ölni tudnék, de azt hiszem, hogy ez nem csak az ő hibájuk. tanulnom kell még ezt a rencert. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 15.

#138 - (mosogató)szivacs

köszönöm ezt a posztot az elkövetőjének! köszönöm, hogy jókedvre derített! különösen aktuális téma ez most számomra, hiszen megkaptam az első lenéző megnyilvánulást a jelenlegi munkámmal kapcsolatban. egy magyar értelmiségitől. ha azt írnám, hogy jellemző, az túl sablonos lenne, igaz?


eredeti megjelenés: 2015. 05. 14.

#137 - macskamosdózás

eredeti megjelenés: 2015. 05. 08.

#136 - lesből támad

eredeti megjelenés: 2015. 05. 08.

#135 - változás/cenzúra/moderáció

mivel vannak, akik nem értenek a szép szóból, kénytelen vagyok előmoderálni a blogot. semmi kedvem nincs hozzá, nem akartam ebbe energiát fektetni, kell az máshová is. de egyszerűen muszáj. 

szépen, sorban minden értelmes hozzászólót be fogok engedni, hiszen a többséggel nincs és nem is volt probléma. csak még ki kell találnom, hogy működik a rendszer.  

a kretének meg keressenek maguknak másik játszóteret. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 07.

#134 - cica ügyek

Mapi úr. 

van egy problémánk, amit egyelőre nem tudunk megoldani. arról van szó, hogy a mi puha macskánk rettenet válogatós. ez eddig nem olyan különös, a legtöbb cica ilyen. amikor Londonba költöztünk, kénytelenek voltunk nedves tápot váltani, otthon ugyanis a dm-es csirkés alutálkás volt az egyetlen, amit elfogadott, itt viszont nincs dm. tehát váltottunk. a Sheba csirkés konzervjére esett a választásunk, szinte mindenütt kapni, normális ára van, és szerencsére bele is nyúltunk a tutiba, mert őmacskasága pikk-pakk rákapott. és itt kezdődtek a problémák. azóta ugyanis egyfolytában zabálna. a nedves kaját csak kiegészítésként kapja a száraz mellé, amiből szintén speckó kell neki, de ezzel nincs gond, Royal Canint kapott otthon is és ezt itt is meg tudjuk rendelni. szóval ehhez jön a nedves, reggel és este pár kiskanálnyi. ez a dm-esből elég is volt, most viszont egyfolytában enne. de szó szerint. és kiabál, ha nem kap. konkrétan óránként tudná enni, ha adnánk neki. szerencsére nem hízékony fajta, tehát emiatt nem kell aggódnunk, de bizony megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy cukorbeteg lett? mert a zabálás mellé iszik is annyit, mint a gödény. reálisan nézve nem hiszem, hogy a cukorbetegség érintene minket, szép a bundája, nem fogyott, játékos, jókedvű, szóval nem úgy fest, mint aki beteg. csak nem tudom, mi lehet a bibi. talán valami adalékanyag van ebben a kajában, ami függővé tette? képes olyan hisztériát levágni reggel fél hatkor, mikor apja kel és nem ő az első, hanem mondjuk a fürdőszoba, hogy legszívesebben kivágnám ablakostól. közben meg tudom, hogy miattunk van ez, szóval agyalok rendesen a megoldáson. lehet, hogy át kellene szoktatni valami újabb cuccra, csak hát arra sincs garancia, hogy azzal nem lesz gond. és hogy egyáltalán elfogadna-e mást, ha tényleg ilyen komoly függőség alakult ki nála. 

teendők még:

állatorvos. el kellene mennünk a chipjét beregisztrálni, mert az itteni rendszer nem látja a magyart, így ha véletlen elveszne, akkor itt csak annyit látnának, hogy van benne chip, de nem tudnának minket beazonosítani. 

kozmetikus. a pocakján eléggé csomósodik a szőr, fésüljük, nyírkáljuk, de azért az nem olyan, mintha szaki csinálná. 

önitató. mivel nem hajlandó tálkából inni, mindig nyitogatni kell neki a csapot. ez ugye azt jelenti, ha nem vagyunk itthon, nem iszik. vagy csak végszükség esetén, mert néha azért éjjel halljuk, hogy lefetyel. (a biztonság kedvéért mindig van neki friss víz kitéve.) szóval be kellene ruházni egy macskaszökőkútba, de nem olcsó és nem tudjuk, használná-e egyáltalán. 

egyéb:

biztosítást kötöttünk rá, nem egy beteges fajta, de biztos, ami biztos, inkább fizetem ezt, mint valami horror állatorvosi díjat, ha mégis baj van.

sokat nézelődik, állandóan az ablakban lóg. nemrég az utcabeli macskák itt bandáztak a ház előtt, volt ám leskelődés! nagyon izgult, hogy mi történik vajon. :) múltkoriban, mikor a netet kötötték be, nem voltunk itthon. később mondta a hapsi, hogy nagyon érdekelte Bonit, mi történik, felügyelte őket. :D  az új mászókáját is szereti, és baromira élvezi, hogy ha nekifut, akkor tud farolni, mert csúszik a padló. a nekifutás egyébként olyan, mint a rajzfilmekben, mikor elkezdenek szaladni és az első pár lépést egyhelyben teszik meg. nem tud elrugaszkodni egyből, mert tényleg nagyon csúszós a padló. :D ja, meg azt is élvezi, hogy ráugrik a szőnyegre és azzal csúszkál. :D múltkor adott neki Norbi egy borsóhéjat, na, volt ám cirkusz! vitte a szájában, pofozta, hempergett vele, mi meg könnyezve röhögtünk. erről majd megpróbálunk videot csinálni, mert tényleg nagyon vicces. 

imádjuk, na. :)

eredeti megjelenés: 2015. 05. 07.

#133 - posztok a klaviatúrámból

van egy blog, rendszeresen olvasom, kommentelek és írtam is már néhány bejegyzést. az eddig megjelenteket most ide is bemásolom, sok újdonság nincs bennük, de nem baj, ha itt is megvannak. az egyik még az otthoni, boldog békeidőkből való, a másik pedig a költözésről, az itteni első lépéseinkről szól. van egy harmadik bejegyzés is, ami az átmenetet, a döntést részletezi, ez viszont még egy ideig nem jelenhet meg, rajtam kívülálló okok miatt. jó olvasást!


eredeti megjelenés: 2015. 05. 06.

#132 - nők

milyenek is vagyunk? mondhatnám azt, hogy fogalmam sincs, de nem lenne teljesen igaz, van azért némi tapasztalatom. viszont sok női dolgot nem értek, nem értem a hisztit, a sértődést, a hízelgést, a megjátszást, a játszmákat, a sminket még a wc-re is, a tűsarkút, a trendeket és a követőit. az elnyomottságot és az eltűrést. 

a minap volt nálunk egy vendég, egy tetőtől talpig ruhában lévő fiatal lány. csak a szemeit láttam. nagyon szép arca lehet, a tekintete nyílt volt és érdeklődő. mint egy gyereké. és a viselkedése is olyan volt. rákérdezett erre-arra, de olyan dolgokra, amik egy önálló felnőttnek egyértelműek, ha már legalább egyszer kilépett egyedül az utcára. szerintem ez a lány még az életben nem járt kíséret nélkül sehol. valahol nagyon sajnáltam. lehet, hogy ő nem érzi magát rosszul, én viszont azóta is gyakran gondolok rá, az életére. hogy milyen lehet. nem is értem.

van egy kolléganőm. egy cseh lány. arányos testalkatú. picit nagyobb a feneke az átlagnál. nem tudtam a nevét. az egyik fiú úgy írta le, tudod, az a lány, akinek nagy a segge. van egy olasz kolléganőm is, pici, nagy mellekkel, nagy fenékkel, karcsú derékkal, vékony bokával. egy másik férfi kollégám valamelyik nap kérdezte, hogy hívják azt a duci lányt, akivel be vagyok osztva. nem könnyű csinos nőnek lenni. nem könnyű egészséges énképpel rendelkezni. nem könnyű jól érezni magunkat a bőrünkben. főleg ha más nők is így gondolkodnak, mint a fent említett férfiak. hogy ha valaki kövér, az gusztustalan. hogy bújjon el és ne vegyen fel szoknyát. vagy fürdőruhát. bele se gondolnak, hogy nem mindenki azért kövér, mert zabál. vagy hogy mennyi munka van benne, hogy egy duci csaj elfogadja magát. hogy mondjuk beengedjen az ágyába egy férfit és közben ne azzal foglalkozzon, vajon a másik milyennek látja a testét. normális dolog a másikat az alakja alapján megítélni? egy átlagos testalkatú nőt kövérnek, daginak, hájasnak, nagyseggűnek titulálni, úgy, hogy közben Dávidot/Vénuszt azért nem feltétlen az ítélkezőről mintázták? nem is értem.

gyakran éjjel járok haza munkából. a város legfelkapottabb részében dolgozom, éjjel is nagy a nyüzsgés. szórakozók, szórakozok. sok tűsarkúban, miniben billegő, magát felnőttnek képzelő kislány, az arcukon könnyekkel elkent festék, lábukon kiszakadt harisnya, mind más és mégis olyan egyformák. ha tudnák, mennyit lehetnek még felnőttek, nem játszanák el tizenévesen, hogy azok. persze mi se tudtuk, mi is eljátszottuk. de talán nem ilyen komolyan. túl komoly ez a játék a cipőjükkel a kezükben, mezítláb ácsorgó tiniknek egy ekkora színpadon mint London. hol vannak a szüleik? nem is értem.

magamból kiindulva a világ legegyszerűbb teremtései a nők. sírnak, ha fáj valamijük és nevetnek, ha jókedvük van. megmondják, mit gondolnak, értik a viccet és nem félnek kérdezni. de nem minden nő ilyen. (és havonta pár napig én magam se vagyok ilyen. nem is értem.)

ő se érti, de próbál gyógyírt találni a hülyeségre. szerencsére nem sárkányfüvet kaptam. :)

eredeti megjelenés: 2015. 05. 06.

#131 - nem spórolunk

élünk. majd akkor fogunk spórolni, ha lesz miből. nem akarunk lakást venni Magyarországon, de Angliában sem, és nem akarunk máról holnapra gazdagok lenni. fel kell újra építenünk az életünket. hiányoznak még bútorok, műszaki cikkek, ilyen-olyan kacatok az albérletből. ezt Magyarországon két év alatt sikerült kiviteleznünk, magyarul ott se maradt spórolt pénzünk. aztán mire kész lett, otthagytuk. most újrakezdjük. nem spórolunk. élünk. 


eredeti megjelenés: 2015. 05. 06.

#130 - nemazénnapom

reggel már fölhúztam magam azon, hogy hova tesszük majd a tv-t, amit még meg se vettünk. 

aztán csináltam rozmaringos párolt zöldséget, szerintem szar lett, de Norbinak ízlett és végül el is fogyott. ő sütött csirkemellet, az legalább finom volt, mert a kuszkuszt, amit szintén én készítettem, úgy elsóztam, hogy akármilyen szerelmes is vagyok, képtelenség volt megenni. 

délutáni programként elbuszoztunk a tescoba, hogy megnézzük a kiválasztott tv-t. visszafelé aztán gondolt egyet a buszsofőr és megállt, hogy akkor leszállás van. szoktak ilyet csinálni, kaptunk pótjegyet a másik buszra, ő el, mi vártunk. úgy 30 perc után feltűnt, hogy mindenféle buszból jött már vagy három, csak a miénkből nem láttunk egyet se. a következő buszsofőrt megkérdeztük, ugyan, tud-e valamit a 245-ösről. hát tud. mivel az út, amerre menne, le van zárva, más útvonalon jár, úgyhogy sétáljunk vissza négy megállót, ott szálljunk fel újra a 245-ösre, majd az hazahoz bennünket. vissza is ballagtunk, és ott vált világossá és egyértelművé az, amit addig csak sejtettünk, hogy az előző sofőr ELFELEJTETTE, hogy a lezárás miatt nem jobbra, hanem balra kellett volna kanyarodnia, ezért aztán mikor eszébe jutott, lezavart mindenkit, ő meg elsunnyogott az üres busszal. és nem mondta egy szóval se, hogy barmok, erre sose juttok haza. 

végül Norbi befestette a hajam. egy árnyalattal sötétebb színt választottam a megszokottnál, nehogy kurvaszőke legyek. nem lettem szőke egyáltalán. (hát milyen hülye szó már az, hogy szőke? :D) 

most meg eszem a tejszínhabos, vaníliapudingos eperzselét, hátha befosok éjszakára. 

eredeti megjelenés: 2015. 05. 03.

#129 - szinek es sztorik

meg javaban otthon voltunk, mikor kitort a szinvita. az uram szerint olyan szinek nincsenek, hogy ekru, pezsgo, elefantcsont... itt aztan festekboltos lett a gyongyom, ma pedig belibbent hozzajuk egy no, hogy neki ivory-t adtak, de off white-ot szeretett volna. Norbi meg kikeverte. szoval mondhatjuk, hogy a fenti szinek leteznek. :)

volt aztan naluk egy bacsi egy piros bogrevel, hogy neki olyan szinu festek kell. mondtak neki, hatul van a paletta, valasszon. egy ido utan viszont gyanus lett, hogy az oreg mennyit tokoreszik. hat szinvak volt a szerencsetlen, a zold arnyalatokat nezegette. :D

eredeti megjelenés: 2015. 05. 01.

#128 - szerelem ujra

nagy a pofam, mert mindig azt mondom, ha csak eddig tartott volna ez a szerelem, akkor is megerte volna. de a csendes valosag az, hogy ilyen ferfit sose talalnek tobbet.


eredeti megjelenés: 2015. 04. 29.

#127 - polaroid

újabb masinéria. :D Norbinak mondtam, hogy mit vettem, a válasz a szokásos: mi a fenének?! már mondania se kellene. :) na mindegy, vissza már nem viszem, az tuti. 

eredeti megjelenés: 2015. 04. 28.

#126 - kutyámajom

valamelyik éjjel furcsa hangokat hallottam az utcáról, mondom, ez valami kutyámajom lesz, remélem, nem találkozok vele össze éjszakás műszakból jövet. hát de.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

egy róka volt az. :D

eredeti megjelenés: 2014. 04. 26.

#125 - virtuális személyiségek, online terek

hosszú ideje agyalok az online és valós világ/személyiségek közötti különbségeken. ki és miért vesz fel egyfajta viselkedési formát (ha felvesz), ki veszi komolyan a webet és ki használja virtuális játszótérnek, egyáltalán, kinek van energiája kitalálni egy másik életet, annak minden részletével, nyűgjével... nem beszélve az időről, amit egy ilyen művelet elvisz. aztán ott van, hogy mennyire kell komolyan venni ezt a másik teret, hiszen arc nélküli nickek társalognak egymással a legtöbb esetben. 

és van, amikor nem.

számomra a legérdekesebb tapasztalás, hogy a felvett virtuális személyiség mennyire tud különbözni a valóstól - pro és kontra. 

adott egy ember, nehéz eset, kemény forma, okos és határozott. nem hagyja magát, de ha arról van szó, másokat se. segít, szíve van, jó ember. vannak hibái, melyikünknek nincsenek. eddig a valóság. az online térben megosztó személyiség, szeretik vagy gyűlölik, átmenet nincs. utálják, mert szókimondó, provokatív, inkább belelép a szarba, még ha másokra is fröccsen, de nem lépi át. sokszor túlmegy határokon, átlép nickeken, vagy eltapossa őket. kinyilatkoztat. de tudja, hogy nem csak az ő igazsága van. és gyakran nem tudni, mikor viccel és mikor nem. nem is kell komolyan venni, online térben online személyiség - nem több. 

aztán adott egy másik ember, művelt, kicsit léhűtő, megbízhatatlan, ígérgető, ígéretet nem megtartó. humoros, laza. de nem őszinte. vannak hibái, melyikünknek nincsenek. eddig a valóság. az online térben szeretik, kedves, jellemes, megértő, toleráns embernek tartják. csak az ő igazsága van, ami azért idővel változik. néha átveszi más igazságát, aztán a magáévá teszi. mindig tudni, mikor viccel. online térben online személyiség - nem több. 

nekem nincs időm és energiám felvenni szépen rajzolt maszkokat/patacipőt vasvillával. azt adom, aki vagyok. a valóság ugyanaz, mint az online térben online személyiség - nem több. aki ismer, tudja, aki nem, elhiszi. vagy nem, ez már az ő játszótere. egy valamit észben tartok. soha nem szabad, hogy olyan mértékben hasson rám a virtuális társadalom, hogy a valós életemre rányomja a bélyegét. skizofrén helyzet, hiába ugyanaz a két személyiség, mégis különbséget kell tudni tenni. én még csak tanulom, néha besétálok zsákutcákba, de a javát azért sikerül elkerülni. nem ér annyit az egész, hiszen nem a valóság. párhuzamos vele, de csak olyan, mint például a tv. ha megunom vagy nem tetszik a műsor, kikapcsolom, csatornát váltok, néha persze visszadumálok neki, de az annyit is ér. :D

közben meg jó oldala is van a történetnek, sok okos beszélgetésben lehet részt venni, tanulni, nevetni, bepillantani, mások hogyan csinálják, miért csinálják, mit csinálnak. kinyílt a világ, még ha nem is a valós környezetünkben. élni kell vele, de okosan.

(a posztban megjelenő szereplők kitalált személyek, valóságos személyekkel való mindennemű hasonlóságuk pusztán a véletlen műve! vagy nem.)

eredeti megjelenés: 2015. 04. 21.

#124 - hasfal

mondja ma az anyukám, hogy a mittudoménki milyen beteg, mert nincs hasfala és a bőrén belül vannak a belei. mire az élettársa: hát... az többnyire úgy szokott lenni. :D :D :D

eredeti megjelenés: 2015. 04. 15.

#123 - találkozások

elég furcsa, hogy egy ekkora városban mindenki szóba elegyedik mindenkivel. olyan érzésem van néha, mint otthon, ahol a faluban mindenki ismer mindenkit, az utcabeliek leintik egymást, elbeszélgetnek, aztán mindenki megy a dolgára.  

az első, aki megszólított, egy néni volt a buszon. azon morgolódott, hogy mindig van legalább egy valaki, aki kurvahangosan telefonál. 

a második egy pasas volt, aki elejtett 50 pennyt és csak akkor vette észre, hogy mellette állok a zebránál, amikor lehajolt érte. elmondta, hogy minden kicsike pénz számít és hogy szerintem igaza van-e, aztán miután egyetértettem vele, jót nevettünk.

a harmadik egy fiatal hapsi volt, aki leszólított, hogy milyen fucking lovely sapkám van és hogy meginnék-e vele egy bambit. visszautasítottam, de azért megbeszéltük, hogy Magyarországon vettem a sapkát, hogy tavaly ő is járt Budapesten és hogy én se ismerem az egész várost, attól, hogy ott laktam. 

a negyedik megint egy néni volt a buszon. hogy milyen meleg van és hogy mennyire nehezen viseli. én meg mondtam, hogy már alig vártam a jó időt, és ha tehetném, Olaszországba vagy a spanyolokhoz, de tuti, hogy valami meleg helyre költöznék. és akkor hogy honnan jöttem, tanulok vagy dolgozok, és hát magyar vagyok, az jó, mert Liszt Ferenc is magyar volt és ő mennyire szereti. meg az olaszokat is, hogy azok milyen kedves, finom népek és az ország! hogy ő már bejárta egész Itáliát és Firenzébe mindenképp utazzak el és ha csak egy helyet lehet választani, akkor az Olaszország legyen. mert ő volt Párizsban is és Madridban is, de azok durva népek, hangosak, mint a feketék, azokat se szereti. meg Bartókot se, mert neki az ő zenéje is túl durva. és ő a klasszikus stílust szereti a legjobban, frizurában, zenében, öltözködésben. mert az tiszteletet ébreszt a másikban. én meg ültem mellette a szakadt gatyámban és a tornacipőmben, ő meg az Armani napszemüvege mögül pillogott rám. :D a végén megkérdezte, hogy hívnak, majd miután leszállt a buszról, integetett és eltipegett. 

az ötödik pedig ma reggel egy tornagatyás bácsika volt, akinek a kertjében csodaszép virágok voltak és épp akkor jött ki, amikor le akartam őket fényképezni. kérdeztem, hogy nem bánja-e, mondta, hogy azt csinálok, amit akarok. aztán a parkban később összefutottunk, ő szó szerint, mert mint kiderült, kocogni ment ki, és mikor felismert, mosolygott és integetett. 

jó hangulat van a levegőben.

eredeti megjelenés: 2015. 04. 15.

#122 - cicás ház

valamelyik nap a kezembe nyomott az egyik vendég 5 fontot, miközben szedtem le az asztalukat, hogy az csak az enyém és minden jót. ezt vettem belőle:

egy fából készült kép, kb. 15x15 cm. és nagyon passzentol a lakásba, máris otthonosabb. :D de az igazi az lesz, amikor majd kihozzuk a posztert, ami a Boniról készült képekből lett nyomtatva, az 200x70 cm. fekete-fehér, szóval elég tuti lesz együtt a kettő. :)

egyébként, ha már borravaló. én nagyon nem tudom kezelni ezt a jelenséget. nem is szeretem. az egy helyzet, hogy most én vagyok azon az oldalon, aki kap, és persze nem fogom visszaadni, de furcsa érzés. mert ugye én nem ezért dolgozok, hanem a fizetésemért. és ha nekem kell adni, akkor is így gondolom. mindennek megvan az ára, abba belekalkulálnak mindent, béreket, rezsit, adókat, stb. vegyünk mondjuk egy kozmetikust, saját üzlettel. gondolom, úgy vannak kialakítva az árak, hogy valami haszon is maradjon a végén. namost ezen felül mi kellene még? én értem, hogy sok helyen nem lehet azt az árat elkérni, amit a szolgáltatás ér, mert akkor nem mennének be az emberek. ugyanakkor meg ott van az, hogy mi lesz azokkal, akik mondjuk szarul keresnek, de nem olyan helyen dolgoznak, hogy borravalót kaphatnának. mondjuk a dajkák, ilyen-olyan ügyintézők, árufeltöltők, stb. aztán persze az is elgondolkodtató, hogy mennyi is legyen a borravaló, ha már adjuk. alap a 10%. egy 14ezres frizura után kellene adnom 1400 forintot? mire fel? vagy egy étterembe ha elmegy egy négytagú család, otthagyja borravalónak egy főétel árát? és ha nem ízlett az étel vagy szar volt a kiszolgálás, akkor lehet alkudni is? na ugye... arról nem is beszélve, hogy általában olyan rohadt kényelmetlenül érzem magam, mert sokszor látom, hogy várják is a borravalót. a legjobb az volt, amikor megkérdezték, mennyit adjanak vissza. hát amennyi jár, cimbora. de ha nem is várják el, akkor se egy vidám szituáció, engem kicsit arra emlékeztet az aktus, amikor alamizsnát adunk egy koldusnak vagy hálapénzt egy orvosnak. hogy nesze, itt van 500 forint/egy boríték, örüljél, mert enélkül nem tudnál megélni. azt pedig pénzzel kifejezni, hogy valami tetszett, finom volt, szép lett, szerintem egyenesen sértő. szóval hadilábon állok ezzel a témával eléggé és lehet, hogy nem is gondolom jól, de egy biztos. ha valaminek n az ára, nem fogok érte n+10%-ot fizetni. 

a fenti kép 5,99-be került. 

eredeti megjelenés: 2015. 04. 11.

#121 - vasaló

volt nekem egyszer egy régi szenes vasalóm, a tatánál találtam valahol, ha jól emlékszem. aztán anyu elajándékozta vagy kidobta, mikor már nem laktam otthon. :( a múlt héten voltunk piacon és 50 pennyért vettem ezt az 1920-as évekből való, tenyérnyi alkalmatosságot. igaz, az árát úgy adta kölcsön a szomszédom, el ne felejtsem megadni neki a tartozásom! majd megkérdezem, hogy részletekben lehet-e törleszteni... :D

eredeti megjelenés: 2015. 04. 08.

#120 - a farm, ahol élünk

gyerekkoromban nagyon szerettem ezt a sorozatot, és az igazsághoz hozzá tartozik, hogy még most is. igazi mese, mindig győz a jó, megbűnhődik a rossz, ennél több nem is kell a boldog véghez. talán még annyi, hogy ott, ahol vagyunk, jól érezzük magunkat. 

akkor nézzük, hol is vagyunk jól a bőrünkben!

a lakás, amit bérlünk, London 3. zónájában, Golders Greenben van. ha bárki kérdezi, hol lakunk és meghallja a választ, általában a következőt reagálja: hú, az jó környék, ugye? vagy: az az egyik legbiztonságosabb része a városnak, nem? de. jó és biztonságos. (és koszos. sajnos ez Londonra szinte mindenütt érvényes. nekem ez nagy szívfájdalmam, hogy itt egy ország, ilyen gazdasági és kulturális háttere van és a tisztaságra ennyire nem ügyelnek.) van egy park, a Golders Hill, kb. 10 perc séta ide. boltok, éttermek, gyorsétkezdék, mosodák, bankok, posta, busz- és metrómegálló maximum 5-10 percre vannak gyalog. pörgős kisvárosi hangulata van a helynek, az első hetekben bejártuk gyalog az egész környéket. szeretjük, otthon érezzük magunkat. jó ide hazaérni. (és természetesen itt is szeretnék köszönetet mondani annak, aki a "tuti tippet" adta, tudom, nem mindenkinek alakul ilyen szerencsésen a kezdet.)

lássuk, hol is van az itt, otthon!

a képet az ablakunkból lőttem, ha jobbra indulunk, két perc alatt érünk ki a fenti linkben látható utcára. ha balra, akkor 3. ez ugyanis egy "félkörút". :)

szoba kilátással, khm... macskával. :D ez az egyetlen szobánk, háló, nappali, gardrób, meg amit akarsz. (amikor Pesten laktunk, egy hasonló méretű garzont béreltünk, két és fél évig laktunk ott, én nagyon szerettem, meg is sirattam, mikor elköltöztünk onnan.) hármunknak bőven elég, kényelmesen elférünk benne. napfényes, világos, száraz, meleg... még kicsit otthonosabbá kell tenni kacatokkal, képekkel, stb., de rajta vagyok az ügyön, Norbi legnagyobb örömére. :D közben kicsit átrendeztük, átraktuk az ágyat a kandalló elé, mert rájöttünk, hogy az csak elfoglal egy falat, használni meg úgyse használjuk, illetve megvettük az íróasztalt és a széket is, ami az ablaknál kapott helyet. 

"home office"

a konyha. kicsi, praktikus, de ritkán van használatban. én kapok kaját melóban, ha itthon eszünk, akkor többnyire valami péksüti vagy szendvics van terítéken. illetve kész kaják, azokból ugyanis hatalmas a választék. vagy beülünk valahova, Norbi például sorra próbálgatja a munkahelye környékén lévő kajáldákat. van egy mobil rezsó szerű valamink, azon eddig egyszer főztem levest, a séf pedig rántottát szokott rajta készíteni. lesz majd egy főzőlap, ezért van a páraelszívó is, de mivel nem nagyon szoktunk nagy főzőcskézést rendezni egyébként se, nem érezzük a hiányát. mint látható, asztal sincs, elég a pult két székkel. de inkább tálcán eszünk, Pesten és Szentendrén is így volt, vettünk asztalt, de többnyire csak kerülgettük. később lehet, hogy veszünk majd egy összecsukhatósat, mert ha bárki eljön hozzánk, azért nem árt, ha le tudjuk ültetni valamihez, ha épp enni támad kedve. :D közben felszerelték a konyhaszekrény utolsó elemét is, a mosogató feletti falon kapott helyet. 

a fürdőszoba. az az igazság, hogy én még ekkorát nem láttam. lakberendezési magazinokban persze igen, de élőben... nem nagyon tudok róla mit mondani, szerintem a látvány magáért beszél. (a képek minőségéért elnézést kérek, nem az Otthon magazinnak fotóztam, csak dokumentáltam, hogy hol is lakunk.)

na és persze ő is jól érzi magát. :D <3

térjünk rá kicsit az anyagiakra. mindketten dolgozunk, Norbi eladó egy festék- és barkácsáruház láncnál, én meg lényegében takarító vagyok a hamburgerezőben. az órabérem 6.60, átlag 40 órát dolgozom egy héten. hétfőtől átkértem magam részmunkaidőbe, így csak 4 napot melózok, 36 órában, tehát a fizetésem nem igazán fog változni. Norbi 7.21-ért húzza az igát, szintén heti 40 órában. ez 2100 fontot jelent havonta. ebből a levonás után megmarad mondjuk 1900. a lakás elvisz 1050-et rezsivel együtt, az utazás 150-et. marad 700 minden másra. telefon előfizetés 20 font/hó/fő. mivel még csak tapasztalgatjuk, hogy mit hol érdemes megvenni, nem tudom megmondani, hogy kajára például mennyit költünk pontosan. azt tudom, hogy ez az összeg elég arra, hogy megvegyük, amit megkívánunk, Norbi vett magának cipőt (egy vicc volt, 12 fontra leárazott Lonsdale-re esett a választása), kellett a lakásba vennünk szemetest, étkészletet, állólámpát, mindenféle tisztítószereket, ezekre futja és még maradt is. a macska kapott mászókát, rendeltem neki tápot, most biztosítást akarok rá kötni, mert az állatorvosi költségek itt az egekben vannak, ez 15 font lesz havonta. 

tervezünk még egy nagyobb kiadást, ha minden jól megy, akkor a közeljövőben veszünk egy autót. ez azért lenne fontos, mert jelenleg Norbi majd' két órát tömegközlekedik reggel is és este is, mert a busz minden szögletbe betér, kocsival viszont csak 20-30 perc lenne az út. ha ez megvalósul, akkor át tud menni 48 órába dolgozni. én ehhez nem ragaszkodnék, de ő úgy érzi, nem lenne megterhelő napi két órával többet melózni. ő érzi, ő tudja. a kocsira 1000 fontot szánunk, nincsenek rettenetes nagy igényeink, otthon is egy 10 éves autónk volt, itt is ebben a kategóriában gondolkodunk. megbízható legyen, elvigyen A-ból B-be, és jó legyen ránézni, magyarul ne legyen ronda. ez utóbbi természetesen az én szempontom. :D amilyen olcsó az autó, olyan drágák a járulékos költségek. első kanyarban ott a biztosítás, az 600 és 1000 font között lesz kb./év. illetve fizetni kell a parkolásért is. ez nem olyan őrült összeg, ha a saját lakhelyünk körül lévő körzetre igényeljük, máshol meg fizetni kell így is, úgy is. őszintén szólva, én ettől a beruházástól kicsit tartok, talán picit korainak érzem, de ez inkább csak az én szuperbiztonságra való törekvésem és örökös aggódásom, valójában nem akkora probléma. 

hát így élünk mi az úr 2015. esztendejében Londóniában. 

eredeti megjelenés: 2015. 04. 08.