lenézett bevándorlóként élni nyugaton. az árnyoldal.
.
.
.
ja, olyan nincs.
olyan viszont van, hogy az embert lenézik a munkája miatt. nem a származása miatt. amikor bejön a tipikus felsővezető ebédszünetben, slim fit öltönyben, méregdrága táskával, kiegészítőkkel. és kiröhög, mert amit ő folyamatosan leszór a földre, azt én folyamatosan felsöpröm. mondjuk, csak addig, míg el nem kezd röhögni. vagy amikor a tizenéves kis majmok azzal szórakoznak, hogy ledobálják a földre a krumplit, szalvétát, ami éppen ott van, mert épp az asztaluk körül takarítok. na, ezek általában ott is maradnak, míg ők el nem vonszolják a belüket. aztán olyan is van, hogy szombat este bejönnek részegen, visszaolvastatják a rendelésüket, majd megtapsolnak, hogy hú, de okos vagyok. a barom nem tudja, hogy nekem is van egy monitorom, amin látom, mit kértek? hogy nem fejből sorolom? szóval ilyenek vannak. még az is előfordul, hogy magamra veszem és rossz kedvem lesz tőle. aztán rájövök, hogy elmehetnek ezek a picsába. mert ez nem rólam szól, hanem róluk. az ő intelligenciájukról. vagyis annak hiányáról. mert az intelligens ember nem így viselkedik. hanem.
megjegyzi, hogy nagyon szép tiszta a padló, bár látja, hogy mindenki szétdobál minden szart, dehát az emberek kicsinyesek. a másik meg ad egy pacsit, hogy milyen kedves vagyok és a magyarok very nice people. a harmadik meg kezet fog, hogy köszöni, jó volt minden, én pedig gyönyörű vagyok. a negyedik, ötödik, hatodik elmeséli, hogy járt már Budapesten és milyen gyönyörű volt. vannak igazán jó arcok, például a negyvenes, klasszik hölgy tetőtől talpig púderszínben, aki távozásnál mondja, hogy köszönöm darling, a srác, akivel a pénztárban nagyot röhögünk a semmin... szóval az emberek többsége normális és kedves.
hülyék meg mindenütt vannak, de nagyon fontos, hogy hol, milyen arányban. talán ez a legfontosabb, mert közöttük élünk. hatnak a mindennapjainkra.
eredeti megjelenés: 2015. 05. 20.
No comments:
Post a Comment