elég furcsa, hogy egy ekkora városban mindenki szóba elegyedik mindenkivel. olyan érzésem van néha, mint otthon, ahol a faluban mindenki ismer mindenkit, az utcabeliek leintik egymást, elbeszélgetnek, aztán mindenki megy a dolgára.
az első, aki megszólított, egy néni volt a buszon. azon morgolódott, hogy mindig van legalább egy valaki, aki kurvahangosan telefonál.
a második egy pasas volt, aki elejtett 50 pennyt és csak akkor vette észre, hogy mellette állok a zebránál, amikor lehajolt érte. elmondta, hogy minden kicsike pénz számít és hogy szerintem igaza van-e, aztán miután egyetértettem vele, jót nevettünk.
a harmadik egy fiatal hapsi volt, aki leszólított, hogy milyen fucking lovely sapkám van és hogy meginnék-e vele egy bambit. visszautasítottam, de azért megbeszéltük, hogy Magyarországon vettem a sapkát, hogy tavaly ő is járt Budapesten és hogy én se ismerem az egész várost, attól, hogy ott laktam.
a negyedik megint egy néni volt a buszon. hogy milyen meleg van és hogy mennyire nehezen viseli. én meg mondtam, hogy már alig vártam a jó időt, és ha tehetném, Olaszországba vagy a spanyolokhoz, de tuti, hogy valami meleg helyre költöznék. és akkor hogy honnan jöttem, tanulok vagy dolgozok, és hát magyar vagyok, az jó, mert Liszt Ferenc is magyar volt és ő mennyire szereti. meg az olaszokat is, hogy azok milyen kedves, finom népek és az ország! hogy ő már bejárta egész Itáliát és Firenzébe mindenképp utazzak el és ha csak egy helyet lehet választani, akkor az Olaszország legyen. mert ő volt Párizsban is és Madridban is, de azok durva népek, hangosak, mint a feketék, azokat se szereti. meg Bartókot se, mert neki az ő zenéje is túl durva. és ő a klasszikus stílust szereti a legjobban, frizurában, zenében, öltözködésben. mert az tiszteletet ébreszt a másikban. én meg ültem mellette a szakadt gatyámban és a tornacipőmben, ő meg az Armani napszemüvege mögül pillogott rám. :D a végén megkérdezte, hogy hívnak, majd miután leszállt a buszról, integetett és eltipegett.
az ötödik pedig ma reggel egy tornagatyás bácsika volt, akinek a kertjében csodaszép virágok voltak és épp akkor jött ki, amikor le akartam őket fényképezni. kérdeztem, hogy nem bánja-e, mondta, hogy azt csinálok, amit akarok. aztán a parkban később összefutottunk, ő szó szerint, mert mint kiderült, kocogni ment ki, és mikor felismert, mosolygott és integetett.
jó hangulat van a levegőben.
eredeti megjelenés: 2015. 04. 15.
No comments:
Post a Comment