#281 - apu

ez egy igen érdekes szó az életemben. nyilván volt apánk, aki megcsinált bennünket, de olyan, aki felnevelt volna, nem. '81-ben születtem, aztán Tompi '85-ben és végül Puniella '87-ben. akkor ment el apánk, na nem mintha addig otthon lett volna, de akkor lett hivatalos. új családot alapított, aztán őket is otthagyta. van egy féltestvérem, soha nem találkoztam vele, Évának hívják. aztán jóapánk megint arrébbállt és lett egy új babája, azzal is már a gyereket tervezték, csak közbeszólt az élet, vagyis ha pontos akarok lenni, akkor a halál. apánk 1996-ban meghalt, 36 éves volt. talán ez volt a szerencséje, akkor már úgy tudjuk, hogy nyomoztak utána, börtön várt volna rá. 
nekem ő olyan volt, mint egy utcabeli ismerős. nem ismertem igazán, így a halála se érintett meg jobban, mint bárkié, akivel időnként megáll az ember pár szóra.
szóval apánk. úgy nőtt fel, hogy Pistuka az egyszem aranytökű kisfiunk, kisgyerek korában már pálinkával kínálgatták, mindent megengedtek neki, így lett belőle alkoholista szobafestő, aki érzékeny volt a festékre és a mája a kettőt együtt nem bírta... kurvázott, sose volt otthon, vagy ha épp igen, akkor beállított egy komplett konyhaszék szettel, amit a házunkhoz közeli állomáson várakozó vagonból lopott el. (a székek azóta is megvannak. :D) az ágy alatt bujkált, mikor jöttek a rendőrök, anyu meg lehazudta a csillagokat is, hogy nem látta. a Farkas tatának különös szívfájdalma volt ez a házasság, rendőr létére kellett elnéznie a csibészségeket. amikor öcsémmel volt terhes anyu, a disznók, amiket tartottunk szanaszét rohangáltak a környéken, kitörtek az ólból, olyan éhesek voltak. anyu utolsó hónapos terhesként próbálta legalább a jeget felolvasztani, hogy inni tudjanak. 
kajánk az nekünk se sok volt, krumpli, liszt, zsír, hús nem annyira. sokszor kikaptam, mert állandóan az ablakban lógtam, hogy mikor jön már apu. anyu meg szerencsétlen azt se tudta, merre van, nemhogy mikor jön, nyilván egy idő után kinyíródott lelkileg és rajtam vezette le a feszkót. megértem, hogy miért tette és próbálom elfogadni, de nem könnyű még most sem, pedig én igazából ezekre a sztorikra nem emlékszem, csak a családi elmesélésekből tudom. (ez egyébként tök érdekes, viszonylag késői emlékeim vannak csak, ilyen 5-6 éves koromból például nem igazán emlékszem semmire. gondolom valamiféle védekező mechanizmus lehet, hogy lezártam ezt a részt.) 
állítólag a nevem is azért lett Erika, mert apánk aktuális kurváját úgy hívták. mégis, anyu szerelemből ment hozzá. jóképű volt, olasz divat szerint öltözött, dj-skedett a kecskeméti aranyhomok szállodában, a gyereket kimagyarázta az anyjából, nagydumás dzsigoló volt, anyut meg hiába figyelmeztette mindenki, ment a maga feje után, mint mindig én. van egy fénykép, pár hetes vagyok rajta, anyun nem is látszik, hogy szült, 19 se volt még, apánk fején is ott a büszke mosoly. mi lett volna, ha boldogan élnek... sose derül ki. mint ahogy egy csomó más sem. úgy szeretném tudni, hogy normális pillanataiban milyen volt, visszemenni a diszkó klubba kecskemétre, megnézni őket, milyenek voltak fiatalon, szerelmesen... hogy tényleg van-e bennünk egy-két vonó apánk felől, ha látnátok róla képet, eszetekbe se jutna, hogy nem cigány. Kovács nagyapánk még cigóbb, nem tudom, él-e még. 2x találkoztam vele, korán otthagyta ő is a családját. Kovács nagyanyánkkal tartottuk a kapcsolatot, hiába imádta a fiát, mindig anyunak adott igazat. aztán valahogy elmaradt a családnak ez a része. 7-8 éve nem jártam náluk és egy darabig hívogattam ugyan, de mindig csak én, ő sose keresett és az utolsó beszélgetésünk alkalmával azt mondtam neki, hogy amíg ő nem keres, én se fogom. ennek legalább 6 éve, azóta azt se tudom, élnek vagy halnak. apánk nővérével ugyanez a helyzet, amikor tizenpár éve terhes lett, azt is véletlenül tudtuk meg, akkor kivertem a balhét, hogy milyen elbaszott egy család ez, hogy születik egy gyerek és még csak nem is tudunk róla. öcsém lett a keresztapja. aztán ők is elmaradtak. pár éve Szegeden látta őket tesóm, azt mondta, hogy szerinte észrevették, de nem is köszöntek. legalább nem kell visszaköszönni. 

közben meg csak esz a fene, hogy él-e még a nagyanyánk, hogy ő az egyetlen, akitől megtudhatnék bármit is, nem mintha sok újdonság lenne, csak hogy meséljen a mama, az olyan jó, gyerekkoromban is szeretettem hallgatni a felnőtteket... de most megint én menjek, én tartsam össze a családot, és aztán megint nekem fájjon, hogy le se szarnak?
van, aki szeret, van, akit szerethetek, nem sokan vagyunk, de épp elegen.

csak úgy néha rámtör, hogy milyen lehet egy normális család. már ha van olyan egyáltalán... 

#280 - musica italiana

http://index.hu/kultur/zene/2016/10/15/amikor_a_vizcsapbol_is_olasz_slager_folyt/

itt lehet remek slágereket hallgatni, az én örök kedvencem a Felicita (1982) és a L'Italiano (1983). én '81-es vagyok, állítólag apánknak volt egy korszaka, amikor dj-skedett, ezeket a lemezeket pörgette, nem kevésszer hallottam őket. aprócska adalék, hogy "apu" némileg hasonlít is Toto Cutugnora, nem csoda, hogy anyu beleszeretett... 

#279 - a vevőszolgálat "örömei"

kaptam ma egy linket, az egészet itt lehet megtekinteni. én most kivettem belőle pár képet, amelyeket kommentálni is fogok. :)

ez történt hétfőn, szabadság utáni első napon. amikor te magad vagy buddha bzdmeg és munkakezdés után másfél órával csak állsz, hogy hova a faszba kerültél, előbb még minden olyan szép volt és békés... történt, hogy vasárnap valaki lefoglalt egy tortát, úgy volt, hogy hétfőn 10-kor jön érte. mindig ki is kell fizetni előre ezeket a lefoglalt cuccokat, nehogy a nyakunkon maradjanak, ez esetben ez valamiért nem történt meg. a nő meg nem jött. én meg aladtam a tortát másnak. majd fél 12-kor odagrasszál, hogy akkor hol a torta. hívtam a menedzsert, küzdöttek egy pár percet, mikor is a ribanc elkezdi, hogy mi hazugok vagyunk és gusztustalanok és mit képzelünk és blablabla... és én most először azt mondtam, hogy akármennyire is a vevő az első és neki van igaza, mindennek van egy határa. és szépen elmondtam neki, hogy az a gusztustalan, amit csinál, mert akármennyire is tudom, hogy ő a vásárló, ezt nem engedheti meg magának és nem mondhat ilyeneket. azt mondta, hogy akkor ide se jön többet (lesz erre is kép, csak mondom), a főnököm meg mondta, hogy viszontlátásra. teamwork. :D

a másik hülye délután talált meg, a szolgáltató hibájából nem volt internet, így nem lehetett kártyával fizetni. erre elkezd nekem pattogni, hogy ez milyen szörnyű és hogy neki most el kell menni pénzt kivenni. tényleg, tragikus bzdmeg! aztán szépen ettől is megkérdeztem, hogy mit gondol, én döntök az internetszolgáltatásról? nekünk ugyanolyan kellemetlen, hogy nem lehet kártyával fizetni, de nem tudunk mit csinálni, nem rajtunk múlik. ennek végül volt annyi esze, hogy megértette és valamennyire megbékélt. 

a harmadik meg vett 8 db cupcake-et, majd megkérdezte, hogy nem kaphatna-e egyet ingyen, mert a lányának kellene. hát nem, ha kell, akkor vegyél. hogy akkor adjak neki hűségkártyát, de tele. mondom azt nem lehet (mert azzal nem hogy ingyen cupcake jár, hanem még kávé/tea/forrócsoki is). mondom ez így 24 valamennyi, minden 10 font után vagy vásárlásonként jár egy bélyeg, kettő járna, de adok hármat, jó? válasz: nem, nem jó. hát akkor fordulj föl! (az a legszebb az egészben, hogy egyébként meg simán oda szoktam adni ingyen a sütikét, ha valaki normális és kedves. nekem semmibe se kerül, úgyis kibaszkodunk egy csomót a nap végén, de legalább szerzek valakinek egy jó napot, arról nem is beszélve, hogy jó eséllyel vissza fog jönni máskor is. na de aki hülye, az fizessen.)

na, ezt mondjuk nem kérdezik meg, viszont mivel plázában vagyunk, sokszor átszaladgálunk egyik-másik boltba, pénzt váltani, fájdalomcsillapítóért, akármiért... és akkor odajönnek, hogy tudnék-e ebben meg abban segíteni és mit, hol találnak... mindegy, hogy rajtam fehér ing van az ottaniakon meg sötétzöld/sárga/fekete/akármilyen póló, egyenruha, annyi elég. miközben még a kibaszott logó is ott virít rajtunk, hímezve, kitűzőn... komolyan sokszor szerintem azt se tudják, hol vannak. 

(mondjuk egyszer otthon én is megkérdeztem a postást az auchanban, hogy hol van az akármi, amit kerestem, de ott legalább egyeztek a színek. :D)

ja, amikor odasétál egy mama, úgy néz ki, mint az anyakirálynő, csak a gyűrűjében lévő kő árából az egész életem megoldódna örökre, tele van aggatva fullra tömött szatyrokkal a john lewisból és elkezd sápítozni, hogy hú, 3 font, milyen drága! akkor ne vegyél bzdmeg!

igen, mikor letakarítod az üveget és 25 másodperc múlva nemhogy ujjlenyomatos, de még a homloka lenyomata is látszik rajta. én nemtom, szerintem spéci üvegünk van, csak akkor válik átlátszóvá arról az oldalról, amikor megérintik.

múltkor nekiáll nekem vitatkozni egy banya, hogy ugye nem száraz a torta. mondom neki, hogy nem, viszont kemény, mert a hűtőben volt, kint kell hagyni egy órát kb. és újra puha lesz. miután ezt elregéltem még úgy 40x és még mindig nem értette, csak hepciáskodott, akkor hívtam a menedzsert, aki megkérdezte, hogy esetleg adjunk-e neki egy kesztyűt és akkor megérintheti, aztán eldöntheti, hogy kell-e vagy sem. hát szerintem ő se normális, én kb. elhajtottam volna a picsába, na de ki vagyok én...

nálunk ugye nincs ajtó, záróra viszont van. hehehe. :)

én is ezt szoktam. kihúzgálom a tálcákat, de közben tudom, hogy már rég elfogyott, amit akar. de ha ez megnyugtatja, az én időmből kitelik... 

és igen, itt jön a már említett "ide se jövök többet" felkiáltás és közben azt hiszi, hogy majd jól elsiratjuk. hát a lófaszt! 

cheers! :D

#278 - képes összefoglaló nem tudom mikortól

csak szűzmarcsa hiányzik :D

kreatív autóburkolás

levelet kaptam life!

képeslap Rómából KisTamáskától :)

és Marrakeshből Puniellától :)

1pound fashion

 zöldbabkonzerv természetes fehérjével a török boltból - broáf

a munkahelyem és a displayem - én nyitottam, én csináltam :)

cuki pókháló torta :)

halloweeni maszk és beöltözés, adams family, amiről a mai napig se tudom, hogy mi, de én voltam a bolond nagymama. mondjuk ez a része ment mindenféle előtanulmány nélkül is. :D

így jöttem haza, mondta a boltban egy hapsi, hogy kicsit hullafáradtnak nézek ki, mondtam neki, hogy azért jobban érzem magam, mint ahogy kinézek :D

a vízszerelő-csapszakértő-bidévizsgáló mester :D

android pay halloween idején

bizonyíték, hogy a csalyhos kifejezés nem az én agyszüleményem

reakció a hvg facebook oldalán, arra írta válaszul intelligens barátunk, hogy megjegyeztem, a Levendula fagyizó szuper termékeket csinál és terjeszkedhetnének Londonba is :D

#277 - őszi kiruccanás

Gyöngyszem, ékszerdoboz. Olyan, mintha nem is Anglia része lenne. County vagy country? Egyesek szerint utóbbi. Szerintem is. Nemrég láttam egy tv-műsort, amiben azt nyilatkozta a bácsi, hogy ha egyszer láttad, beleivódik a véredbe és örökre a részed marad. Igaza volt. Na de miről is van szó? Hát persze hogy Cornwallról!

Igazi albioni ködben indultunk, amiből menet közben egyszercsak előbukkant a Stonehenge és itt-ott néhány nagyobb tölgyfa, majd cirka 200 mérföld után egy kanyarból kiérve szikrázó napsütésben folytattuk utunkat. Mire St. Ivesba értünk, persze megint beborult, viszont kellemes 18 fokban sétáltunk körbe a városkában. Voltak, akik lubickoltak a vízben, trópusi hőség volt, ne viccelj! :D Én eszkimó sztájlban az óceántól elvarázsolva bóklásztam a parton, ha nem éhezünk meg, szerintem még most is ott hallgatom a hullámok susogását. Vacsorára cornish pastyt ettünk, ami egy isteni finom töltött "bukta" és egyben helyi jellegzetesség, aztán bámultuk a csillagos eget, ami nem egy extra teljesítmény, már ha nem Londonban él az ember, mert ott a fényszennyezés miatt maximum a repülők fényeit látod meg a Holdat. Hallgattuk a baglyokat és élveztük a bennünket körbeölelő nyugalmat.

Nem akarom nyújtani a sztorit, ez a nyugalom végigkísérte az ott töltött időt, bármerre vitt bennünket az utunk. Jártunk pirinyó halászfaluban, láttunk hajóroncsot, bóklásztunk óceánba szakadó sziklák tetején, ettünk a világ első cornish pasty készítőjétől, ittunk helyi forralt cidert egy 1620-ban alapított pubban, ami Anglia "első és utolsó" fogadója és ahol a főnök nekem ajándékozott egy jópofa zománcozott fülesbögrét, pedig én csak annyit kérdeztem, hogy lehet-e ilyet venni valahol, megcsodáltuk életünk első, tökéletes naplementéjét Land's Endből, gyönyörű volt, ahogy a nap belebukott az óceánba, de a látvány nem csak engem varázsolt el, egy nyuszi is előgaloppozott a sziklák közül, jártunk egyautó széles, kőfallal kísért utakon, megnéztük a tengerparti szabadtéri színházat, amit egy asszony épített betonból és fúróval faragta a mintákat, kisétáltunk apálykor St. Michael szigetére, útbaigazítottunk olasz kirándulókat, akikről később kiderült, hogy ugyanabban a hotelban szálltak meg, ahol mi, szívtuk magunkba a napfényt és a hangulatot, ami azóta is bennünk kering, úgy, ahogy az öreg mondta a tv-ben.

Írhatnám, hogy Cornwallt mindenkinek látnia kell, de nem teszem. Tönkrevágná azt a gyönyörű vidéket, ha a világ mind a 7 milliárd embere felkerekedne és ott tolongana a cornish naplementében. :)

- mobilos fotók -
- dslr fotók -

az albioni köd, amiből nagysokára sikerült csak kikeveredni

itt már láttuk a fényt az "alagút" végén

valahol Devonban - barikák és napsütés

gondoltunk a szomszédunkra és jóbarátunkra, diggerdriverre :)

a szálloda "lépcsőháza"

"nem akarok innen továbbmenni" című kép

laMB's end :D

"hogy kell szelfit csinálniiii?" :D

itt galoppozott el a nyúl, na nem AZ a nyúl :D

az ajándék begre

még az ég is sírt, mikor hazaindultunk :D

gyorséttermi menü I. - lazac mangódarabkákkal

gyorséttermi menü II. - csirke és borda