iszonyú stresszes napokon vagyok túl, nem vagyok valami vidám hangulatban, egy porcikám se kívánja, hogy melóban legyek, ráadásul már kiülnek az arcomra a gondolataim, és nem, nem tudom őket palástolni. elgondolkodtam rajta, hogy mi lehet a fő ok. aztán rájöttem valamire. szóval azon kívül, hogy már anyagilag sem éri meg csinálni, meg hogy belefásultam ugyanazokba a semmitmondó hozzátáplálás-babaápolás-pocaklakó témákba és az egyhangú (=szar) nyersanyagokba, van még valami. a "megoldás". de kicsit messzebbről kezdem.
van ez a hétvégénmajdbezárjukaboltokat problematika. sokan azzal érveltek, hogy meg lehet oldani a bevásárlást hétköznap is. ezzel egyetlen baj van: én nem akarok megoldani semmit. élni akarok, ahogy nekem kényelmes. szóval arra akarok kilyukadni, hogy nyilván az élet különféle problémák halmaza, amikre rendszeresen megoldást kell találni. olyan az egész, mint egy elbaszott akadálypálya; de mondhatnám a régi klasszikust is, miszerint: "az élet egy szarosszendvics. minden nap egy falat.". de! és itt meg kell állni egy (sok) szóra. miért kell olyan problémákat is megoldani, amik nem az én életem részei? hogy a boltos témánál maradjak, miért kell nekem megoldásokat találni arra, hogy hétköznap bevásároljak, azért, mert egyesek szerint vasárnap a templomban tömeg a helyünk és nem a plázában. vagy egy másik példa: miért kell nekem alternatív útvonalat találnom hazafelé és plusz 15 km-t kocsikázni, mert egyesek nem bírnak megállni a piros lámpánál, hanem beállnak a sor végére a dugóban a kereszteződés közepére. ahol jönnék én a keresztirányú forgalommal, de nem tudok, mert a seggfejnek nem jó két méterrel hátrébb a pirosnál állni. neki a kereszteződés közepén kell rostokolnia. nekem pedig meg kell oldanom egy újabb problémát, ami ideális esetben eszembe se jutna. hiszen nekem zöld a lámpám, mehetnék is akár.
de hogy rákanyarodjak a lényegre... arra jöttem rá, hogy a melóval is ez a bajom. hogy nekem folyamatosan meg kell oldanom problémákat. miközben én csak egy szaros vágó vagyok. nem logisztikus, ügyintéző, recepciós, dekoros, grafikus, időkibővítő... rosszul vagyok attól, hogy valaki gondol egyet, elvállal egy munkát egy olyan határidővel, amit csak 6 nap folyamatos stresszel, idegileg kikészülve lehet megoldani. és hol a megoldás? a vágóasztalon. vagy: elvileg azért vagyok, mert látok. látom, hogy fog kinézni egy díszlet, mire mi lehet a jó megoldás. de ahelyett, hogy megfogadnák, amit mondok, csinálnak egy faszságot, ami persze szar lesz, és mikor látják, hogy szar, még akkor is azt mondják, hogy nem szar. aztán pár nap múlva kinyögik, hogy mégis igazam volt, tényleg szar a szar, úgyhogy oldjam meg. és akkor elmondom, hogy nem tudom megoldani, majd a forgatás előtt két nappal elővesznek, hogy hol a megoldás. hát a fülem mögött a kispolcon. és amikor baszd meg, másnap kőkori eszközökkel ugyan, de prezentálom a megoldást, nem azt kapom, hogy köszi, hanem hogy miért így lett megoldva. és nem érti, hogy ha a számítógépen 3 kattintással 2 perc alatt meg tudnám oldani a feladatot, akkor nem kaszabolnám egy életlen, ócska ollóval a kibaszott díszletelemet. (amivel egyébként úgy megnyomtam egy ideget a hüvelykujjamon, hogy azóta érzéketlen. és nem annyira javul.) aztán a következő: elmegy a nyomorék leforgatni egy anyagot és olyan képeket hoz vissza, hogy én elbujdosnék, ha ilyet csinálnék. sötét, kék, életlen és komponálatlan. egy képen nem nagyon lehet mást elrontani, csak ezeket. szóval ha átbassza a kapcsolót óttómatára, akkor legalább ki lennének exponálva a képek és színhelyesek lennének. és ezekből a szirszar képekből hoz vissza hármat. de nem baj, van megoldás! hol? a vágóasztalon. majd rajzolok még hozzá szép, kiexponált, színes képeket. és: mikor a szerki arra kér, hogy adjak neki tippeket, mire figyeljen, mert egy hendivel ő fog forgatni otthon, hogy legyen hétfőre kép az anyagra, akkor legszívesebben felvágnám az ereimet. mert hiába mondom, hogy legyen elég fény, azt ő nem úgy nézi, mint egy operatőr, hanem felkapcsolja a pilácsot, aztán már van is fény. és nem hibáztathatom, mert neki nem is kell tudni, hogy fény és fény között mekkora óriási különbségek vannak. szóval ezek mennek. hogy én tulajdonképpen nem is vágok, hanem állandóan a más által elbaszott folyamatokat hozom helyre. ami idő elmegy másutt, azt én hozom be. mert a határidő az határidő. és már rohadtul unom. és szomorú vagyok, mert annak, aki dolgozik, nincs becsülete. azt lehet rugdosni. és dühös is vagyok, mert szeretem a munkám. ebből szeretnék élni, amíg nyanya nem leszek. és nem akarom idő előtt megutálni. pedig jól haladok efelé. jelenleg semmi másra nem vágyom, mint egy melóra, ahol nem kell gondolkodni. a mosogatás pont megfelelne. mondjuk Londonban.
eredeti megjelenés: 2014. 11. 27.
No comments:
Post a Comment