reggel épphogy kiléptünk a lépcsőházból, kiabált felénk egy hálóingbe és kabátba öltözött néni, hogy várjuk meg. egy zacskót nyújtogatott felénk, hogy ha az állomásra megyünk, vigyük el a Julkának. mondom neki, who the fuck is Julka? hát az egy nagydarab barna nő. ok, de hol találjuk? (aki járt már a szentendrei hév állomáson, az tudja, aki meg nem, annak elmondom, hogy kb. nyolcmillió bolt, kajálda, árus, hajléktalan, taxis, seftes... van a közelében.) szóval, hol van Julka? ő nem tudja, de majd megkérdezzük. csókolom, kit? végül mondtuk neki, hogy ne haragudjon, de ha nem tudja megmondani, hogy pontosan hova kell vinnünk a csomagot, akkor nem visszük el, mert nem érünk rá a célszemélyt keresgélni. szegényke megsértődött, meg én se éreztem jól magam, de ezt most nem vállaltam. és senki ne értsen félre, nem vagyunk kőszívűek, értelmes kéréseket gyakran teljesítünk. múltkor, mikor még megvolt a kocsi, épp szálltunk be, amikor egy bácsi leszólított bennünket, hogy a hév felé megyünk-e, mert le fogja késni és időre kell neki menni valahová. mi meg elvittük, pedig pont az ellenkező irányba indultunk volna, de nem tartott semmiből egy kis kitérőt tenni. de egy ilyen "válaszdkijulkátötszázemberközül" kérésre mi nem tudtunk igent mondani.
eredeti megjelenés: 2015. 01. 14.
No comments:
Post a Comment