élménybeszámoló következik, itt-ott kissé elragadtatom majd magam, de ki kell írnom magamból, amit láttam:
nem is tudom, hol kezdjem. és spoilerezni is fogok azt hiszem, szóval aki még nem látta ezt a mozit, azt nagyon szépen kérem, ne olvasson most tovább! nézze meg a filmet! (ha láttátok már a Felhőatlaszt és az Eredetet, tudjátok, mire számíthattok.)
tudás. az agyunk 10%-át használjuk. de mire? mennyi minden szépre és jóra képesek lennénk, mivé fejlődhetnénk, milyen tudás van a birtokunkban, amit elherdálunk... meddig mehet ez büntetlenül, ameddig a világ világ? de meddig világ a világ és mióta az? semmi más nincs, csak az idő! nincsenek mértékegységek, számok. idő van. időtlen idők óta. és kell valami kapaszkodó, hogy értsük azt a periódust, amit itt töltünk. egy rendszer, amit értünk a mi világunkban, a mi időnkben. de ez a rendszer nem működik a mi időnkben lévő tudatunk előtt és után. egyszerűen csak sejtjeink vannak, amik hozzák az előttünk lévők tudását és viszik az utánunk jövőknek. belőlünk áll a világ. mindenhol ott vagyunk. mindig is ott leszünk. "sose halunk meg."
iszonyú erős párhuzamokkal hat ránk. a film elején van egy jelenet, Lucy már tudja, hogy elkerülhetetlen baj van. mindez keresztbevágva vadászó gepárdokkal és legelésző antilopokkal. a préda tudat alatt már "tudja", mi vár rá. mióta hordozzák a generációk ezt a tudást? mikor fog megváltozni az áldozatok viselkedése? mikor kezdenek előre látni/gondolkodni? mikor hallgatnak tudatosan az ösztöneikre? hogyan fog megváltozni ettől az élővilág? vadász és préda kapcsolata?
idő. vissza kell térni ide egy gondolat erejéig. mert tényleg, mink van, ami állandó, ami mindig is volt és lesz? matematika? szeretet? villanykörte? piros bicikli? nem. idő. és még mindig nem tudjuk használni. ideig-óráig azt hisszük, igen, és hogy ez a tudás a birtokunkban marad. mint egy nyaraláson, amikor lelassul minden, amikor kötöttségek nélkül csináljuk, amit csinálunk. amikor a hotelszobában hagyjuk az órát és telefont, akkor eszünk, amikor megéhezünk, addig vagyunk ébren, ameddig jól esik... aztán visszatérünk a "rendes" kerékvágásba és elfelejtjük, hogy arra van időnk, amire akarjuk.
annyira kellett néznem a filmet, annyira akartam, hogy sose legyen vége! amit jelenleg technikailag meg lehet csinálni, az ebben benne van. nem hiszel a szemednek. persze, benne van Hollywood, akció, lövöldözés, de végre valahára kimaradt a szerelem! szereposztás csillagos ötös.
nem vagyok benne biztos, hogy a Sorbonne-on játszódik a végső jelenet, de ha Párizs és egyetem, akkor szerintem nem nagyon jöhet más szóba. szóval miközben Lucy gyűjti a tudást, próbálja az agya kapacitását 100 százalékra feltornázni és mindent, ami a birtokában van, átadni a professzornak, aki 20 éve kutatja az elméletet, amit Lucy él (Darwint is körberöhögték anno, ne felejtsük!), drogkereskedők és rendőrök szanaszét lövik az épületet körülöttük. a valaha volt minden tudás szimbolikus fellegvárát, miközben az újfajta tudás csak gyűlik és gyűlik.
nem nagyon tudom megfogalmazni, hogy milyen ez a film. azt tudom, hogy engem letaglózott. hatásos? persze! látványos? naná! de legyen bármilyen akciódús, fantasztikus és hihetetlen, van egy elvitathatatlan pozitívuma: gondolkodni kell rajta. annyi irányba visz, annyi párhuzamot láttat, annyira hat az érzelmekre, az élményeinkre, az emlékeinkre, hogy mire használhatnánk a 10%-unkat és ehelyett mégis mennyire mélyre tudunk süllyedni...
sírtam a végén.
eredeti megjelenés: 2014. 11. 30.
No comments:
Post a Comment