#227 - karácsony2015

Nem is tudom, hogy állok a szeretet ünnepével. Olyan "szeretem is meg nem is, de inkább nem - kapcsolat" ez, leginkább az én részemről, mert a karácsony még nem nyilatkozott ez ügyben.

Gyerekkoromban mindig hiányzott valami, vagy inkább valaki. Soha nem éreztem azt, hogy teljes az ünnep, a filmekben látott, nagy, csillogó, családi karácsonyra vágyhattam gondolom, apuval, anyuval, meghittséggel, békével. Apu nem volt, csillogás is kevés, bár anyu mindent megtett, amit megtehetett. De a nincsből ugye nehéz vant varázsolni. Olykor lehetetlen. Néhány vidám pillanatra azért emlékszem, amikor tesóimmal és egykori műtesóimmal beöltöztünk a szent családnak, én voltam József, a jelmezem zöld esőkabáton átvetett barna törölközőből állt, de a többiek se néztek ki "élethűbben". :D Vagy amikor én voltam a krampusz, műapánk sötétkék melósruhájában és anyu fekete nejlonharisnyájában integetek a fényképezőgépbe. :D És aztán ott az emlék az első külön-együtt töltött karácsonyról a nekünk új lakásban anyuval és a testvéreimmel, a banánturmixról, amit az üvegajtóra köptem, annyira röhögtünk valamin. Vagy amikor éjjel, buliból hazaérve azon kaptam anyut, hogy a fát díszíti, nekünk, a nagy mamlasz gyerekeinek. :) És mindezek ellenére, valahogy mégis a karácsony az az ünnep, ami nem tölti meg csordultig a szívemet, valami szomorúság mindig volt benne. Az elmúlt három évben konkrétan tőlem akár el is maradhatott volna. A munka miatt egész évben felgyűlt feszültség az ünnepek előtti hetekben robbant ki belőlem, se idő, se kedv nem volt a ráhangolódásra, hirtelen lett szenteste. Tavaly például már fa nélkül, akkor már készültünk a költözésre, költekezni se igazán akartunk, csillagszórós hangulatunk se volt, így múlt el az év vége. 

Aztán idén, számomra is meglepő, de nagyon várom már az ünnepeket és szerencsére ezzel a várakozással nem vagyok egyedül. Október közepe óta mindenhonnan dől a dzsingülbellsz, fényárban úszik a város, és bármennyire is azt hittem, hogy gejl és csömör lesz az egész, hát nem az. Meghozza a hangulatot az, hogy bármerre járj is, hol egy háromtagú kórusra bukkansz, akik frakkban, estélyiben adnak koncertet egy csokiboltban, hol idétlen karácsonyi pulcsiban jönnek szembe emberek, hol arra kapod fel a fejed, hogy a szomszéd Mr. Tanakának három kicsi japó lányka gitározva-énekelve tart előadást, hol csak megállsz a nyüzsgő forgatagban és elmélázol egy pillanatra, diggeresen szólva: "gondoltad volna?". És hát az se egy hátrány, hogy sokkal kipihentebbek, stresszmentesebbek vagyunk mindketten, volt idő fát venni, díszeket beszerezni, az Igazából szerelem is megnézve, egyszóval sokkal-sokkal lazább, vidámabb az egész adventi időszak. December elején voltunk egy hetet otthon, meglátogattunk mindenkit, körbejártuk a fél országot, dagadásig tömtek bennünket mindenféle földi jóval, aztán egy külön nekünk indított, nagyobb teherbírású géppel hazarepültünk. :)

Regent street

Oxford street

Golders Green - ha itt a sarkon, a 'Wallers' feliratnál jobbra fordulunk,
akkor kb. 50 m-t kell sétálni és otthon is vagyunk :)

Szóval az idei karácsony az előrejelzések szerint boldog lesz. Londonban töltjük, kettesben (elnézést, hármasban, cica úrral ugye), én már hétfő óta szabadságon vagyok, Norbi majd ma kora délután csatlakozik, addigra meglepiből feldíszítem a fát is, már ha sikerül időben áthozni a szomszédtól, mert ahhoz a kapuhoz nekünk nincs kulcsunk, a szomszédék Magyarországon, akinek kulcsa van még, az meg pár óra múlvára ígérte magát reggel 9-kor. Ajándék nem lesz, közös megegyezéssel, meg amúgy is. Az árát befizettük a közlekedési hatóságnak, nem merő jótékonykodásból...

Tegnap már rosszul lettem a christmas puddingtól. :D

 Az ünnepi menü: lazac zöldséges-sajtkrémes tésztával, sült poca mexikói paradicsomos rizzsel, gesztenyepüré tejszínnel, málnával, forralt bor. Illetve nekem halnélküli halászlé, mert bár tegnap nagy örömömre találtam feldolgozott pontyot a Tescoban, nagy bánatomra minimum egy egész halnyit meg kellett volna venni, annyi meg nem kell, mert én eszem egyedül. 

A program az ünnepekre: heverészés, séta, forrócsoki, heverészés és talán még egy kis heverészés. Közbeiktatunk majd néhány skype konferenciát, felköszöntjük az otthoniakat, de furcsamód most nincs hiányérzetem. Anyukámék és az öcsém, valamint Norbi családja Magyarországon, a húgom és a párja Spanyolországban vannak, mi pedig itt, Angliában. De a távolság szerencsére nem gátol bennünket abban, hogy szeressük egymást, minden nap, egész évben. :)