#237 - évforduló

Egy éve költöztünk Londonba. Az akkori bejegyzésemet azzal fejeztem be, hogy kíváncsi leszek, mit írok majd később, amikor már nem a nászutas időszakunkat éljük. Hát... van egy "rossz" hírem: még mindig azt éljük. :D

Sainsbury's collection 2015

Sainsbury's collection 2015

megyünk Camdenbe

sipkavásárlás 

Továbbra is Golders Greenben lakunk, szeretjük a lakást és a környéket is. Én még mindig az "öt srácnak" dolgozom a hamburgerezőben - de már nem sokáig. (Erről majd lesz egy külön poszt...) Június óta szinte kizárólag rendelést veszek fel és kasszázok. Így azért sokkal könnyebb dolgom van, nem kell egész nap szaladgálni és lesni a vendégeket, törölgetni utánuk az asztalokat, cserébe az egész műszakot végig kell mosolyogni, de valljuk be őszintén, ez azért lényegesen egyszerűbb feladat. Én, aki alapvetően nem szeretek emberekkel foglalkozni, egészen jól tolom ezt a customer service témát, olyan visszajelzéseket kapok a vevőktől, hogy néha csak pislogok. De azért nem olyan egyszerű elviselni őket, sokszor nehezemre esik kedvesnek lenni, van hogy azért, mert a vevő bunkó, van hogy azért, mert olyan buta, hogy az már idegesítő, és még ezer féle oka lehet, de azért mosolygok ezerrel, kitartóan. Igaz, van, hogy kínomban. :D A legnagyobb előnye amúgy kétséget kizáróan az ennek a fajta melónak, hogy a munkaidő lejártával kisétálok és elfelejtem az egészet másnap reggelig. Nem álmodok például határidőkkel, megoldatlan feladatokkal. Egyébként négy hirdetésre jelentkeztem próbaképpen eddig, egy volt ezek közül szakmai. Netes tartalmakhoz, rövid "vírusvideokhoz" kerestek embert, de a feltételek alapján túlképzett voltam, valószínűleg ez lehetett az egyik oka, hogy nem hívtak be. Kettőnél semmiféle releváns tapasztalatom nem volt, egynél pedig én rontottam el a jelentkezést, szóval eddig nem futottam be valami nagy karriert. Mondjuk, nem is törtem össze magam érte. :) Norbi most váltott munkahelyet, továbbra is eladóként dolgozik, viszont sokkal nyugodtabb légkörben, sokkal több fizetésért. Ő egyébként megtalálta ebben a munkában azt a pozitívumot, ami miatt úgy érzi, nem is feltétlen menne vissza vágni. Előmeneteli lehetősége lesz, jól érzi magát, a pénz is jó, szóval London új utat nyitott előtte.  

Még mindig sokat bóklászunk a városban, bőven van még látnivaló, mind a mai napig rengeteg meglepetés ér minket. Nem csak egy-egy épület, utcakép meglepő, az emberek, az események is azok. 

- Buszoztunk egyszer a Wembley stadionnál, épp vége lett egy meccsnek. Amennyire én értek a focihoz, azt tudom mondani, hogy kékek és pirosak játszottak egymás ellen. A következő sarkon pedig azt láttuk, hogy a "kétszínű" drukkerek egy pub kerthelységében egy asztalnál ülve, közösen iszogattak, nevetgéltek. (Tudom, az angol focihuligánok világhírűek. Voltak.) 

- Aztán máig meglepődök, pedig hozzászokhattam volna már, hogy vadidegenek csak úgy odaszólnak vagy összenevetünk valamin. Vidéken ez fokozottan érvényes, egyszer sétáltunk egy faluban és boldog-boldogtalan ránkköszönt, ránkmosolygott. 

- Az ügyintézés egyszerű, online szinte minden megoldható, mi eddig azt tapasztaltuk, hogy mindenki azon van, hogy minél hamarabb meg tudd oldani az ügyesbajos dolgaidat. Háromszor jártam eddig orvosnál, segítőkészek, türelmesek voltak, még akkor is, amikor vasárnap kellett bemennem az ügyeletre. 

- Mióta sikerült kicserélnem a bankkártyám, azóta a tömegközlekedés is egyszerűbb, nem kell az Oystert töltögetni, egyszerűen levonják a kártyáról az utazás díját és mindenki mehet, amerre lát. (Jó, tudom, ez most úgy hangzik, mint egy rossz reklám, miszerint mióta Hedendsoldersszel mosom a hajam, könnyebb az életem, és nincs többé hüvelygomba, csak gyönyörű haj... :D - de ha egyszer ez az igazság.) Ha autóval közlekedsz, az utakon előre kitáblázzák, hogy hol mérik a sebességet, sőt a konkrét szakasz fel is van festve. (Ettől függetlenül nyilván kaptunk már büntetést gyorshajtásért...) 

- Ha vásároltunk eddig valamit, amiről kiderült, hogy mégse kell, szó nélkül visszaadták a pénzt, ha két héten belül visszavittük a motyót. 

- Karácsonykor gyönyörű volt a város, álmomban se gondoltam, hogy így hangulatba jövök majd, igazság szerint inkább arra tippeltem, hogy december elejére már herótom lesz a sok dzsingülbellsztől, aztán mégsem így történt. Szép, nyugodt, hangulatos karácsonyunk volt, ajándékozás nélkül, a jelszó: mindenünk megvan. És mint ahogy tavalyelőtt, most sem maradtunk ajándék nélkül, a "szponzor" is ugyanaz volt, mint előző alkalommal. Történt, hogy cserepes fenyőt vettünk, amit Digger szomszédunk teraszán helyeztünk el karácsonyig. Ők viszont hazautaztak, ezért a főbérlőnket kellett megkérni, hogy nyissa ki a kaput, hogy lehozhassuk a fát. Még nézegettem is, hogy mi lehet az a nejlonzacskó a fa mellett, az eredeti csomagolásában. Mikor kibontottam, volt nagy meglepetés, hirtelen körbevigyorogtam a fejem, mert már láttam, hogy mégis lesz idén is ajándék a fa alatt. Hát ilyen szomszédaink vannak. :)

- Egyik alkalommal sétáltunk a Regent Streeten és valahonnan egy kórus hangjai ütötték meg a fülünket. Egy csokiboltból szállt az ének, egy férfi frakkban, cilinderben két nagyestélyis nővel adott koncertet a vásárlóknak. 

- A múzeumok elképesztőek, olyan kiállítási anyaggal, hogy csak tátjuk a szánkat. 

- A vidéki Anglia gyönyörű, minden legelő telepettyezve fehér barikákkal, és életemben először láttam tengarpartot óriási ködben, illetve közelgő dagályt. Álmomban se gondoltam volna, hogy ilyen piszok gyorsan "jön a víz". 

megmártóztunk Mallorcán

első út a bömbivel

ő is élvezte a karácsonyi sétát :D

Azért negatívumok is vannak, én például továbbra se szoktam meg a rengeteg eldobált szemét látványát, viszont örömmel tapasztalom, hogy ez szinte csak Londonra érvényes. Aztán itt is van parkolóőr, aki megbüntetett bennünket, mert nem tudta értelmezni a rendszámtáblát, de miután tisztáztuk, hogy mi történt, természetesen törölték a büntetést. Majd pár héttel később épp rajtakaptuk az emberünket, amint nyomtatja a büntetőcédulát, akkor Norbi elmagyarázta neki, hogy mi van odaírva és azt hogy kell leolvasni, azóta nincs gond. Nagyjából ennyi. Ja, és egyszer sírtam, mert telefonon nem tudtam elintézni egy ügyemet a bankkal és nagyon rosszul éreztem magam, hogy "ennyit se tudok". Apropó bank: mi az HSBC ügyfelei vagyunk, de sajnos az itteni fiókban még nem tudtak hiba nélkül megoldani semmit, ezért egy távolabbi fiókba járunk, ha akarunk valamit. Ezzel nagyjából be is tudom fejezni a negatívumok listáját. 

Kényelmesen élünk, nem luxusban, de mindent megengedhetünk magunknak, amire vágyunk. Nyilván ehhez az is kell, hogy a realitások talaján maradjunk, magyarul nem vágyunk Maybachra, Bahamákra, Armanira. Egyelőre... :)

Viszont voltunk nyaralni, vettünk autót, műszaki cikkeket, utazunk immár Londonon kívülre is. Csodálatos helyeken jártunk: Southend-on-Sea, Seven Sisters/Beachy Head, Roydon, Cambridge, St Albans... és még mennyi felfedeznivaló vár ránk. :) 

Tervek? Hát azok nincsenek. :D Nagyon gyorsan elszaladt ez az év, Puhacica is betöltötte a 4. életévét, immár nagykorú. :D Nemrég kezdtem el nyomkodni egy új szoftvert, majd ha magabiztosnak érzem magam benne, vele, akkor talán elkezdek jelentkezni szakmai melókra. De jobb lenne még egyet megtanulni, azzal már biztosabbra mennék. Norbi ugye most kezdett az új helyen, meglátjuk, milyen lesz, de eléggé úgy néz ki, hogy jó. :) Pár évig még Londonban maradunk, de érezzük a vidéki Anglia vonzását, előbb-utóbb valószínűleg engedni fogunk neki. :)

A blogról megismert barátokon, kedves ismerősökön kívül nem keressük magyarok társaságát. Az én munkahelyemen sok a hazánkfia, áskálódás viszont szerencsére nincs, jó a csapat, de nem járunk össze. Vagyis én nem járok össze velük, mert ők sokat buliznak együtt, nekem-nekünk viszont erre nincs igényünk, inkább elmegyünk kirándulni, mint bulizni. 

Kovács család I.

Kovács család II.

Decemberben voltunk otthon, én a 3. napon konkrétan azt mondtam, hogy gépre ülök és hazajövök. Csomó hivatalos ügyet kellett intéznünk, az ügyintézők, orvosok, asszisztensek kedvesek, segítőkészek voltak, nem ők tehetnek róla, hogy a rendszer maga minden, csak nem átlátható, egyértelmű. Illetve a drágaság volt az, amin ledöbbentem, mert az alig egy év alatt is rengeteget emelkedtek az árak. Szerencsére a hét elején gyorsan lezavartunk minden hivatalos tennivalót, aztán a hét vége már a családé, pihenésé volt. 

Jó volt hazajönni Londonba, de azért pár napig eléggé le voltam lombozva. Miért? Azért, mert elkeserít, hogy az embernek el kell mennie a saját hazájából, az országból, ahol felnőtt, mert nem tud normálisan élni. Nem, nem anyagilag értem, tudjátok, hogy nekünk nem volt ilyen jellegű problémánk - csak a legvégén. De elkeserít, hogy egy görcs az egész ország. Kedvetlenség, panaszkodás, bizonytalanság, a másikkal való foglalkozás, a fekete-fehérben gondolkodás, frusztráltság, türelmetlenség dől mindenhonnan. Hallgattuk a kocsiban a rádiót és az a kormányzati kampány ment, hogy ha legalább kettőt szülsz, akkor a gyerekeid segítőkészek, önzetlenek, jól teljesítők lesznek. Mert az egykék ugye... aki meg nem a női princípiumot teljesíti és nem szül unokákat, arról ne is beszéljünk... volt egy öregasszony, rámszólt a boltban, hogy nem állok elég közel a sorban előttem lévőhöz. Ismerjük a mondást: a jóhoz könnyű hozzászokni. És tényleg. Én megértem, ha valakinek ezek a problémák igazából nem problémák, ha megvan a saját buboréka, amiben jól érzi magát, de mi nem tudtunk buborékban élni, nem éreztük jól magunkat abban a közegben. Óriási az ellentét, és hiába hiányzik a család, vagy gondolunk néha romantikus nosztalgiával a kedvenc helyekre, utcákra, városokra, egyszerűen eszünkbe se jut visszamenni. Nincs miért. Bárki kérdezte, hogy vagyunk, mi újság, milyen itt az élet, csak azt tudtuk mondani, hogy nyugodt. 

Köszönjük, jól vagyunk!