#260 - gyerek kérdésről újra

ha esetleg eddig nem lettem volna teljesen biztos benne, hogy nekem nem lesz gyerekem, akkor most már biztosan biztos vagyok. :D 
mióta a plázában dolgozom, egyebet nem látok, mint üvöltő, hisztiző, követelőző, toporzékoló kölyköket. és hiába tudom, hogy alapvetően nem a gyerek a hibás azért, ahogy viselkedik, elriaszt, hogy még ha én normálisra nevelném is a gyerekem - értsd: lennék olyan szerencsés, hogy nem egy hisztigépet szülök -, a többi nemnormálisra nevelt hatással lenne az enyémre, legkésőbb akkor, amikor közösségbe kerül. 

mindez a mai "élményemről" jutott eszembe. egy 2 év körüli kisfiú őrjöngött, ki tudja, miért. de nem az, hogy sírt, vagy nyarvogott valamiért, hanem önkívületi állapotban sikítozott. természetesen egy csepp könny nélkül. 15 percig tartott, anyuka eleinte próbálta megnyugtatni, ölbevenni, aztán hagyta a gyereket tombolni, az meg feküdt a földön és rángatózott. ja, meg az anyját rugdosta. és az volt a legdurvább, ahogy az a nő elrévedve ült a fotelban és várta, hogy vége legyen a műbalhénak, mintha nem is hozzá tartozott volna a gyerek. szóval egyértelmű volt, hogy nem ez az első eset, hogy "bélácska" így viselkedett. végül már a különböző üzletekből jöttek ki, próbálták elterelni a figyelmét, de egyszerűen semmivel nem lehetett hatni a gyerekre. adtak neki lufit, játéktelefont, semmi nem segített. szerintem mondjuk egy pohár hidegvíz jót tett volna, szívem szerint fel is ajánlottam és rögvest alkalmaztam is volna, de a menedzserem azt mondta, hogy lolás ingben nem tehetem. :D aztán negyed óra elteltével mintha elzárták volna a gyereket, vége lett a hisztinek. és nem, nem volt beteg, se szellemileg, se másképp, épkézláb 2 éves kiskölyök volt. 

ettől az esettől eltekintve is szörnyű, hogy mit művelnek a gyerekek és a szüleik egymással. múltkor is volt egy ilyen őrjöngős kis vadállat valahol, őt speciel nem láttam, csak hallottam, de az is bőven elég volt. valamelyik nap egy nő hagyta ott a toporzékoló gyerekét, mondta neki, hogy szevasz, erre megyek, majd ha kitomboltad magad, gyere utánam. és a kis picsa nem ment baszki, csak állt, üvöltött és toporzékolt tovább. elvétve hallok olyat egy gyerektől, hogy szeretnék. akarok, az megy és ha nemleges választ kap, úgy üvölt, hogy inkább igenre vált a "következetes" szülő. alig-alig van olyan, aki köszön (nagyobbakra gondolok), vagy akire rászólnak, hogy tessék szépen megköszönni a sütikét. hasperkábé mondom, de a 95 %-uk igazi kis gyökér. és nyilván, én csak ezt kapom belőlük, amikor tüncimüncik, azt nem látom, de az az igazság, hogy egy ilyen hiszti után, mint a mai, lehetne is akármilyen tüncimünci, szerintem felraknám facebookra egy "ingyen elvihetős" csoportba. persze, nyilván túlzok, de a hozzáállásomból elég jól látható, hogy az anyaságot nem nekem találták ki és aki maholnap 35 évesen így gondolkodik, az már nem is fogja megváltoztatni az álláspontját. 

és lehet mondani, hogy még fiatal vagyok, bármi megtörténhet, hogy biztos nem a megfelelő férfi van mellettem (de, ismerem őt annyira, hogy tudom, szuper apuka lenne belőle), hogy csak az tudja, hogy mi a szeretet, akinek gyereke van és hogy macskával akarom pótolni a gyereket, szóval lehet bármit mondani, de ha lehet, akkor most még biztosabb vagyok abban, hogy nem fogom megbánni, hogy nem szülök/szültem, mint eddig bármikor.