van nekem egy meleg kollégám, egy olasz srác, M. végtelenül jófej, nyitott, vicces hapsi, sokat lehet vele röhögni, beszélgetni. egyik reggel együtt nyitottunk, alig volt forgalom, beszélgettünk mindenféléről. mutatta az ikertesóját, aki náluk, otthon rendőr, és milyen a genetika, ő is meleg. tök egyformák, de tényleg, mint két tojás.
M mesélte, hogy viszonylag jól fogadta a családjuk, hogy ők mások, de azért nem volt olyan felhőtlen a dolog. ő elég későn eszmélt rá, hogy mi is a szitu, visszagondolva már gyerekkorában is másképp nézett a legjobb fiúbarátaira, de akkor még, gyerekfejjel csak azt hitte, ez a barátság. aztán tiniként csajozott, voltak barátnői, szex is, minden, de mindig érezte, hogy valami nem ok. 20 éves kora körül esett le neki a 20 fillér. ezeket szépen mind megbeszélgettük, aztán valamikor később, délután jött egy család, apu, anyu, 6-8 év körüli gyerekek, egy fiú, egy lány. a kissrác kicsit olyan "furcsa" volt, nagyon szégyenlős és visszafogott. a hátán volt egy hátizsák, leopárd mintás, de a szívárvány minden színében pompázott és ehhez jött még, hogy valami iszonyú, szőrös anyagból volt. de megdicsértük, mondtuk, hogy milyen laza és klassz a cucc, anyukája mesélte, hogy most vették, mert első blikkre beleszeretett a kiskölyök. és tökre büszkék voltak rá. na és M, miután elmentek, majdnem elbőgte magát. hogy milyen jó ennek a gyereknek, hogy ilyen szülei vannak. hogy nem kell kék táskát venni, mert fiú, hanem lehet neki olyan, amilyet akar, és hogy nem elég, hogy megengedik neki a szülei, hanem még büszkék is rá és vele örülnek...
azért akármennyire is elfogadott a másság, főleg errefelé, azért valójában borzasztó nehéz lehet ezzel együtt élni. de persze nem csak ezzel. időnként nehéz az élet, ha épp fekete/kelet-európai/távol-keleti/hipszter/szingli/punk/liberális/konzervatív... vagy. és nem, nem te teszed nehézzé a mindennapokat, hanem idegenek, akik nem is ismernek. csak azért, mert te más vagy. más, mint ők. ennyi épp elég. :(
No comments:
Post a Comment