#239 - munka a Caffe Neroban

legkedvesebb barátném mondásával élve mostanában olyan passzban vagyok, hogy még a bakmacska is kurva. 

de lássuk szépen, sorban!

14-én, hétfőn volt az első napom, a CN tréning centerében. kétnapos képzéssel kezdtünk, egy itteni születésű, török származású hapsi tartotta az okosságot. vicces volt, meg valamennyire érdekes is, bár itt is előadták a bullshitet, hogy micsoda családi hangulat, meg összetartás és közös bulik vannak, mi vagyunk a lelke az egésznek, blablabla... közben meg végig azon filóztam, hogy ha nem lenne szükségem a munkára, azért csak megkérdezném, hogy akkor miért a lehető legkevesebbet fizetik? mindegy, nem ez a lényeg. szóval vége lett az oktatásnak, csináltunk lattét, cappuccinot, amit akarsz, nekem totál kudarcélmény volt az egész, mert nem tudtam felgőzölni szép habosra a tejet, így aztán nyilván a végeredmény se lett olyan, amilyennek lennie kellett. erre jött a szerdai és csütörtöki nap, ahol továbbra is a kiokosításommal próbálkoztak, de már az üzletben. kaptam magam mellé egy Maestrot, egy olasz lányt, ő mutatott meg mindent. nagyon kis kedves és segítőkész, végre tudtam csinálni rendes habot, folyamatosan dicsérgetett, néhány vevőt is kiszolgáltam, de azért az megnyugtató volt, hogy végig ott van mellettem. majd eljött az első éles bevetés, a péntek. délután 2-re mentem, konkrétan bőgtem itthon előtte, annyira stresszeltem, hogy nekem ez nem fog menni. de végül ment, nem kellett újracsinálnom semmit, senki nem hozta vissza a kávéját, hogy ihatatlan, mindenki azt kapta, amit akart, sőt, kaptam egy vevői visszajelzést, hogy milyen ügyes voltam, ezt ma a menedzser meg is jegyezte. merthogy ma is dolgoztam, holnap lesz az első szabadnapom. 

ezek voltak eddig a tények, most jön az, hogy mit érzelgek ezzel az egésszel kapcsolatban. tudom, hogy egy hét alatt nem lehet megváltani a világot, na de csak lát az ember a szemével. szóval:
- azt mondták, 35 órát tudnak garantálni egy héten. mindezt 5 munkanappal. ehhez képest csak 1 off jár, a jövő heti beosztásomban is ez van. hétfőn dolgozok 5,5 órát, kedden 6,5-et, szerdán is, csütörtökön 7,5-et, péntek off, szombaton 4 órát, vasárnap 5,5-et. ebbe nyilván nem lehet beleszakadni, de nem erről volt szó és hiába dolgozok például csak 4 órát szombaton, az 10-14-ig van, vagyis pont el van baszva az egész nap. 
- arról volt szó, hogy h-p-ig 6:30-kor, szo-v 7:30-kor zárunk, nem is nagyon kell tovább ottmaradni. ehhez képest tegnap 9-kor végeztem, ok, ez volt az első nap és nem igazán tudtam még, hogy mit hova kell pakolni meg ilyenek, de akkor is. ráadásul nem is 6:30-kor zár a bolt, hanem 7-kor. és a legszebb, hogy nem fizetik a túlórát.
- nem érzem, hogy magabiztos lennék, hogy kényelmesen csinálnám, vagy egyáltalán, hogy érezném: jól csinálom. például a latte és a cappuccino között az a különbség, hogy az előbbin 1-1,5 cm tejhab van, az utóbbin 2-2,5. nahát én olyan gyönyörű 3 centis lattekat és 1 centis cappuccinokat csinálok, mint az álom. :D 
- a menedzser egy fiatal lengyel csaj. kedves, segítőkész, mikor aláírtuk a szerződést, mondta, hogy örül, hogy a csapatát erősítem, tényleg, egy rossz szavam nem lehet rá... de egyszerűen nem érzem jól magam a közelében. nem tudom megmagyarázni, hogy miért van, egyszerűen csak ezt/így érzem. 

tehát most (tényszerűen) az a helyzet, hogy sokkal kevesebbet dolgozok, mármint napi szinten lebontva, illetve fizikailag se megterhelő, a legnagyobb előnye pedig, hogy nem kell éjjel melózni és a városban bóklászni. plusz nem vagyok büdös, nem kell azt a retek sapkát hordani... szóval alapvetően nem rossz ez. de egyelőre nem érzem olyan hejjdejól magam. lehet, hogy ez később változni fog, ahogy majd magabiztosabb leszek és kialakul egyfajta csapatszellem a kollégákkal, de egyelőre nem az igazi.