Tuesday, 8 November 2016

#281 - apu

ez egy igen érdekes szó az életemben. nyilván volt apánk, aki megcsinált bennünket, de olyan, aki felnevelt volna, nem. '81-ben születtem, aztán Tompi '85-ben és végül Puniella '87-ben. akkor ment el apánk, na nem mintha addig otthon lett volna, de akkor lett hivatalos. új családot alapított, aztán őket is otthagyta. van egy féltestvérem, soha nem találkoztam vele, Évának hívják. aztán jóapánk megint arrébbállt és lett egy új babája, azzal is már a gyereket tervezték, csak közbeszólt az élet, vagyis ha pontos akarok lenni, akkor a halál. apánk 1996-ban meghalt, 36 éves volt. talán ez volt a szerencséje, akkor már úgy tudjuk, hogy nyomoztak utána, börtön várt volna rá. 
nekem ő olyan volt, mint egy utcabeli ismerős. nem ismertem igazán, így a halála se érintett meg jobban, mint bárkié, akivel időnként megáll az ember pár szóra.
szóval apánk. úgy nőtt fel, hogy Pistuka az egyszem aranytökű kisfiunk, kisgyerek korában már pálinkával kínálgatták, mindent megengedtek neki, így lett belőle alkoholista szobafestő, aki érzékeny volt a festékre és a mája a kettőt együtt nem bírta... kurvázott, sose volt otthon, vagy ha épp igen, akkor beállított egy komplett konyhaszék szettel, amit a házunkhoz közeli állomáson várakozó vagonból lopott el. (a székek azóta is megvannak. :D) az ágy alatt bujkált, mikor jöttek a rendőrök, anyu meg lehazudta a csillagokat is, hogy nem látta. a Farkas tatának különös szívfájdalma volt ez a házasság, rendőr létére kellett elnéznie a csibészségeket. amikor öcsémmel volt terhes anyu, a disznók, amiket tartottunk szanaszét rohangáltak a környéken, kitörtek az ólból, olyan éhesek voltak. anyu utolsó hónapos terhesként próbálta legalább a jeget felolvasztani, hogy inni tudjanak. 
kajánk az nekünk se sok volt, krumpli, liszt, zsír, hús nem annyira. sokszor kikaptam, mert állandóan az ablakban lógtam, hogy mikor jön már apu. anyu meg szerencsétlen azt se tudta, merre van, nemhogy mikor jön, nyilván egy idő után kinyíródott lelkileg és rajtam vezette le a feszkót. megértem, hogy miért tette és próbálom elfogadni, de nem könnyű még most sem, pedig én igazából ezekre a sztorikra nem emlékszem, csak a családi elmesélésekből tudom. (ez egyébként tök érdekes, viszonylag késői emlékeim vannak csak, ilyen 5-6 éves koromból például nem igazán emlékszem semmire. gondolom valamiféle védekező mechanizmus lehet, hogy lezártam ezt a részt.) 
állítólag a nevem is azért lett Erika, mert apánk aktuális kurváját úgy hívták. mégis, anyu szerelemből ment hozzá. jóképű volt, olasz divat szerint öltözött, dj-skedett a kecskeméti aranyhomok szállodában, a gyereket kimagyarázta az anyjából, nagydumás dzsigoló volt, anyut meg hiába figyelmeztette mindenki, ment a maga feje után, mint mindig én. van egy fénykép, pár hetes vagyok rajta, anyun nem is látszik, hogy szült, 19 se volt még, apánk fején is ott a büszke mosoly. mi lett volna, ha boldogan élnek... sose derül ki. mint ahogy egy csomó más sem. úgy szeretném tudni, hogy normális pillanataiban milyen volt, visszemenni a diszkó klubba kecskemétre, megnézni őket, milyenek voltak fiatalon, szerelmesen... hogy tényleg van-e bennünk egy-két vonó apánk felől, ha látnátok róla képet, eszetekbe se jutna, hogy nem cigány. Kovács nagyapánk még cigóbb, nem tudom, él-e még. 2x találkoztam vele, korán otthagyta ő is a családját. Kovács nagyanyánkkal tartottuk a kapcsolatot, hiába imádta a fiát, mindig anyunak adott igazat. aztán valahogy elmaradt a családnak ez a része. 7-8 éve nem jártam náluk és egy darabig hívogattam ugyan, de mindig csak én, ő sose keresett és az utolsó beszélgetésünk alkalmával azt mondtam neki, hogy amíg ő nem keres, én se fogom. ennek legalább 6 éve, azóta azt se tudom, élnek vagy halnak. apánk nővérével ugyanez a helyzet, amikor tizenpár éve terhes lett, azt is véletlenül tudtuk meg, akkor kivertem a balhét, hogy milyen elbaszott egy család ez, hogy születik egy gyerek és még csak nem is tudunk róla. öcsém lett a keresztapja. aztán ők is elmaradtak. pár éve Szegeden látta őket tesóm, azt mondta, hogy szerinte észrevették, de nem is köszöntek. legalább nem kell visszaköszönni. 

közben meg csak esz a fene, hogy él-e még a nagyanyánk, hogy ő az egyetlen, akitől megtudhatnék bármit is, nem mintha sok újdonság lenne, csak hogy meséljen a mama, az olyan jó, gyerekkoromban is szeretettem hallgatni a felnőtteket... de most megint én menjek, én tartsam össze a családot, és aztán megint nekem fájjon, hogy le se szarnak?
van, aki szeret, van, akit szerethetek, nem sokan vagyunk, de épp elegen.

csak úgy néha rámtör, hogy milyen lehet egy normális család. már ha van olyan egyáltalán... 

8 comments:

  1. Ne is mondd. Apám alkoholista, pár éve nme is beszélek vele . . . anyám meg . . . mindenért mást hibáztat, legtöbbször persze engem, aztán mintha mi sem történt volna. 2 normális családtagom van: nagyim, és a féltestvérem. És rohadtul idegesít és fáj, h mindig én próbálkozom, aztán persze pofára esek, csak idő kérdése. :(

    ReplyDelete
    Replies
    1. hat en ezert mondtam le roluk. minek razogassam a pofonfat? de azert ez valahol borzaszto szomoru, hogy felnott emberek ennyire gyerekes modon tudnak viselkedni. :(

      Delete
  2. ((()))
    Emlekszem, amikor mondtad h meghalt az apukad, es ugy sajnaltam h nem lehet kicserelni senki multjat, mert ha valaki, akkor te aztan megerdemeltel volna egy apukat. Anyukadat pedig a mai napig csodalom, hogy eron felul, egyedul felnevelt harol ilyen (kicsit utodott, :) de) klassz eletrevalo kolkot.

    ReplyDelete
    Replies
    1. hat, az en multamnak igy is ugy is mindegy (volt), de ismerek olyanokat, akiket sokkal szivesebben megvaltoztatnam. :) peldaul anyuet. vagy a tied.

      hat ha meg csak kicsit lennenk utodottek... :D

      Delete
  3. Úgy keltem fel ma reggel, hogy mekkora sz@r már az életem, semmi sem sikerül amit szeretnék, mindig jön valami/valaki ami tönkreteszi a kis egyszerű boldogságom. Aztán most elolvastam a posztod és elszégyelltem magam. Köszi, hogy megírtad. Ölellek

    ReplyDelete
    Replies
    1. draga vagy, de nem kell szegyellned magad! :)
      tudod, ez ugy van, hogy nekem ugyanilyen problemaim vannak, hogy mar megint egy lyukkal arrebb birom csak begombolni az ovet, vagy hogy mar megint elcsesztek a napom 3 szoval... ez a szarsag eleg melyen van es szerencsere ritkan is jon elo. :)
      mindenesetre remelem, ma jobban ebredtel! :)

      Delete
  4. Akkor én még örülhetek hogy az én apám "csak" az utolsó 10 évében hülyült meg de akkor nagyon. Először elitta a saját pénzét, aztán a miénket. Mondjuk előtte soha nem ivott, anyám halála után kezdte. És akkor megszületett a gyerekem és úgy döntöttem a családom fontosabb mint egy alkoholista hazudozó. Többet nem beszéltem vele. Mondjuk nem is akart. A temetését külföldről intéztem. Szinte megkönnyebbültem hogy nem lesz több cirkusz.

    ReplyDelete
    Replies
    1. ez is milyen vidam tortenet... mondjuk ha Norbit elveszitenem, en is bekattannek valamilyen formaban, de hogy a meglevo szeretteimmel is kibaszarintsak raadaskent, azt nem nagyon tudom elkepzelni.

      hihetetlen, mennyire be tudnak golyozni az emberek. :(

      Delete