múltkoriban hirtelen felindulásból mondom az uramnak: olyan jó, hogy te nekem a barátom is vagy! mire ő azt mondta, hogy én neki nem vagyok a barátja, én semmi más nem vagyok, "csak" élete legkedvesebb szerelme. én meg persze elolvadtam eme vallomástól. de aztán elkezdtem gondolkodni, hogy vajon hogy is van ez?
nekem ő minden. persze, rózsaszínek a felhők, csillámf@szlámák és nyan catek pukiznak az égre szivárványokat, de tényleg. imádom minden porcikáját, a kopasz fejebúbjától a krumpli lábujjáig. mindent meg lehet vele beszélni, érti, mi bajom, vagy nem, de akkor megkérdezi. nem nagyon lehet vele összeveszni. néha azért sikerül, de aztán gyorsan kibékülünk. sokszor ugyanazt gondoljuk/mondjuk. de annyira, hogy párszor már arra jutottunk, hogy hagyjuk inkább a francba a beszélgetést, úgyse tudunk egymásnak újat mondani. bármit kérek, ugrik és hozza, kiszolgál, mintha minimum egy királykisasszony fetrengene a kanapén. mindemellett a tizedmásodperc törtrésze alatt tud felidegesíteni kb. robbanásig az agresszív vezetési stílusával vagy a fakanállal a plafont is összecsapkodó főzési tudományával. kinyír, hogy feleannyit se olvasok mióta együtt vagyunk, mert én csak csendben tudok a könyvre figyelni, ő viszont szeret zenélni, tévézni. apropó zene! ezer éve hallgattam a nagy slágereimet, mert ő lábrázást kap tőlük, én viszont nem vagyok hajlandó fülessel mászkálni otthon. mégsem unom. pedig az elmúlt majdnem 5 év legnagyobb részét együtt töltöttük, de szó szerint, éjjel-nappal. és fogalmam sincs, mennyi van még bennünk egymás számára. annyit tudok csak, hogy most nagyon jó.
eredeti megjelenés: 2014. 08. 28.
No comments:
Post a Comment