életem első tengerparti élménye Kátya barátnémnek (ő a bal oldali vízipók) és apukájának köszönhető. Sartiban voltunk, 2004-ben érintette hab testem először sós víz, maradandó élmény volt.
nem nagyon hiszek az asztromindenfélében, de lehet abban valami, hogy a víz jegyűek olyan furcsa módon vonzódnak a tengerekhez, tavakhoz, folyókhoz...
10 év után újra eljutottam a görög partokhoz életem legkedvesebb szerelmével. :) fotókkal illusztrált élménybeszámoló következik!
Célia = kicsi, szegényes berendezésű, tiszta apartman. imádtuk a kilátást, a medencét, hogy a szállásunk messze van mindentől. viszont az utastársaink... két fiatal lány, paradicsomszószos főtt tésztát ettek egész héten és alapvetően amőba üzemmódban töltötték a hetet. illetve volt egy fiatal pár egy másfél éves kisbabával, na ők voltak a nehéz eset. az érkezés első percében elmondták, mennyire örülnek nekünk, legalább lesz kivel beszélgetniük. mi viszont nem szeretünk másokkal beszélgetni, főleg ha az egyetlen kapcsolódási pont az, hogy magyarok vagyunk. nehéz 3 napba telt, mire megértették, hogy nem mi vagyunk az ő embereik, pedig tényleg kedvesek voltak meg minden, de eszünkbe se jutott például közösen autót bérelni, hogy aztán a gyerek igényei szerint töltsük az időnket.
első délután még volt annyi energiánk, hogy felfedezzük a közeli strandokat. az apartman alatti partot nem igazán gondozzák, nem is volt itt nagyon senki. balra indulva, kb. 200 m után egy kiszögellés mellett elhaladva bukkantunk kedvenc strandunkra, a Porto Kaminiára. gyönyörű, gondozott föveny, napágyak, étterem, mesebeli free wifi egy kóla áráért, semmi zsúfoltság, ebéd után ajándék dinnye, olyan friss narancslé mint az álom, egyszóval ideális. szinte minden nap ellátogattunk ide. az apartmantól jobbra is találtunk egy szuper, füvesített strandot, de ez kicsit messzebb is volt meg eljutni is macerásabb volt ide. viszont a fenti képen lévő sziklák gyönyörűek voltak, ahogy a semmiből a homokos part mellett kibuktak a tengerből.
második nap robogót béreltünk. itt kell elmesélnem, hogy én az életben nem vezettem még motort, utasként is egyszer ültem egy nagymotoron, aztán bezárt a bazár. volt egy emlékezetes próbálkozásom tizenéves koromban, de már az indulás pillanatában eldőlt, hogy ez nem az én műfajom, ugyanis megcsúszott a kezem és kapásból megrántottam a gázt, a robi meg kiugrott alólam és majdnem az árokban kötöttünk ki mindketten. szóval ennek tükrében vágtunk neki első utunknak, ami a Gerakas partra vezetett. ide jár a legtöbb teknős fészket rakni. elég ramaty időnek ígérkezett, ezért nem fürödtünk, csak sétáltunk egy kicsit a parton. ott láttuk ezt a holdbéli tájat:
kopár, víz rajzolta formák öleltek körbe egy "udvart", kicsit úgy éreztük magunkat, mintha egy másik bolygóra csöppentünk volna. miután jól kiálmélkodtuk magunkat, megkérdeztük az aktivistákat, hogy este visszajöhetünk-e, hátha látunk teknőst. mondták, hogy persze, 8-kor bezár a strand és akkor lehet jönni. persze.
napközben végigrobogtuk a sziget délkeleti részét, minden kapubejárónál, templomnál (Norbi nagy örömére), citromfánál... megálltunk, körbemotoroztuk Zakynthos várost, és elmentünk a hegyekbe is. szieszta kellős közepén sikerült megérkeznünk Mocherado faluba, ami templomáról híres. volt ugyanis a szigeten egy nagyon nagy földrengés az '50-es években, aminek következtében szinte minden épület összeomlott. hát ez a templom volt az egyik, ami nem. cserébe (ha jól emlékszem) 2005-ben kigyulladt, de nagyon szépen rendbe hozták. igaz, fotókon látható, milyen volt előtte, hát... maradjunk annyiban, hogy az arany mozaikok szebbek mint a furnérlemez.
egyetlen tavernát találtunk nyitva, 3-4 helyi bácsi iszogatott a "kerthelységben". Dennis szegény nem tudott angolul, ezért kihívta a feleségét a konyhából, így aztán már ketten nem tudtak. végül kézzel-lábbal mutogatva rendeltünk egy-egy csirke souvlakit és egy-egy kólát. azt a vendéglátást míg élek nem felejtem el. azt se tudták, hogy ugráljanak körbe bennünket, mintha rég elveszett rokonok érkeztek volna haza, olyan kiszolgálást kaptunk.
este 8-ra visszagurultunk a teknősstrandra. ott mondták, hogy 10 percre elmehetünk a partra néző kilátóig, aztán tűnjünk el és ne is menjünk vissza másnap reggelig. szóval teknős helyett ezt láttuk:
harmadik napra hosszú utat terveztünk, felrobogtunk (én hátul, büszkén feszítve) a sziget északi csücskébe. egy bibi volt csak, hogy a bérelt bukósisak nagy volt a fejemre, pedig ez volt a legkisebb. tehát a menetszéltől folyamatosan hátracsúszott a tarkómra, elöl viszont majd' szétvágta a szíj a torkom. oda se neki, délutánra már a hátam is le akart szakadni. azért ezeket a kis kávédarálókat nem arra találták ki, hogy 80 km-t végigszáguldozzon két bigyó felügyelő rajtuk. de imádtam! Norbi minden kecskének, tyúknak és tehénnek dudált, így köszöntve őket. én annyit röhögtem ott hátul, hogy párszor nem sok híja volt, hogy le ne potyózzak.
megálltunk Csillivilli (Tsilivi) beachen, a sziget egyik aranyhomokos partján. gyönyörű, de rettentő zsúfolt hely, tele hotelekkel, éttermekkel, apartmanokkal.
még délelőtt megérkeztünk St. Nicholas Portba, azaz még meg sem érkeztünk, de a robogóról már lerántott bennünket egy olasz dzsigoló, hogy menjünk velük a roncshajóhoz! mivel negyed órán belül indultak és egyébként is ezért jöttünk, gyorsan befizettük az utat, aztán felszálltunk a hajóra és ott elkezdődött a móka.
tavaly elmentünk egy egész napos hajókirándulásra Korcula környékén, szép lassan pöfögött a hajó, eszembe se jutott rosszul lenni. na itt belecsaptak a lecsóba! a kapitány azzal viccelődött, hogy tud minél hamarabb sz@rrá áztatni bennünket. mire kiértünk a Navagio öbölhöz, én már színjátszósra csónakáztam magam, minden idegszálammal azon voltam, hogy csak ki ne dobjam a rókabőrt. ráadásul a kicsi hajóval a nagy hullámzás miatt nem tudtunk rendesen kikötni, kapitány bácsi meg mondta, hogy akkor ugribugri be a vízbe, aztán irány a part! mivel itt a nagy turistahajók is megállnak, és ők annyira közel mennek, hogy a 10 m-es rámpát ki tudják csapni a partra, 30-40 m mély víz volt alattunk. meg hatalmas hullámok. én meg szeretem ugyan a vizet, de csak ott, ahol biztonságban érzem magam, így az istennek nem voltam hajlandó lemászni arról a lélekvesztőről. már mentőmellényt applikáltak rám és a kapitány bácsi sírva könyörgött, hogy menjek már be, én meg csak küzdöttem az ugrani készülő rókával. végül úgy felmérgesítettek, hogy csak kiúsztam a partra. ott aztán elvetettem magam a fehér, gömbölyű kavicsokon és jobban is lettem, mert olyan jó hűvös jött a kövek alól, mintha egy hűtőházba feküdtem volna be. visszafelé aztán már nem volt mese, ki kellett úszni a hajóig, de ez a kezdeti küzdelmek után már sima ügy volt. a Kék barlangokig már a hajó is lassan pöfögött, a róka is visszahúzódott, igaz, másnál meg pont ezen a szakaszon ugrott ki. a barlangoknál meg is álltunk. olyan tiszta vizet én még az életben nem láttam. lélegzetelállító a mindent beborító, mindenünnen tükröződő kékség.
kalandos hajókázásunk után elmentünk még a sziget legészakibb csücskében lévő szélmalmokhoz, amiket egyébként a hajóról is láttunk.
a panorámán kívül egy pók nyújtott itt maradandó élményt. a parkoló egy magasabb területen van, kb. 1 m magasságban az út felett. ezt az ominózus parkolót bokrok veszik körül, kivéve egy helyen, ahol van egy kb. méteres lyuk. ide szőtt hálót ez a rettenet:
amíg mi lent borzongtunk és álltunk megdermedve a háló előtt, addig a parkoló felől érkezett egy kislány. láttuk mi, hogy nem tudja, mit nézünk, de észrevette, hogy valamit nagyon szuggerálunk, hát megállt ő is. aztán pontosan lehetett látni, ahogy ráfókuszál _a_ pókra. volt ám sivalkodás! legszívesebben vele sikítoztam volna, csak a nagylányoknak már nem illik ilyet csinálni.
hazafelé akartunk még venni olívaolajat és bort egy nagyon öreg tatától, de csak nagy címlet volt nálunk és nem tudott visszaadni. itt jegyzem meg, hogy a google fordító egy rettentő hasznos dolog. :) aztán nem messze találtunk egy kicsit fiatalabb nénikét, ő már tudott váltani, így bevásároltunk. egyetlen dologra kellett már csak koncentrálnunk, mégpedig hogy lelkünk és szellemünk minden erejével azt sugalljuk az alattunk lévő 50 cm3-nek, hogy igenis fel tudja magát vonszolni azon az emelkedőn, amin lefelé csak úgy suhant. sikerült neki, igaz az apartmanhoz közeli faluban még megálltunk gyümölcsöt venni és ott már nem akart elindulni. kicsit meg kellett rugdosni, de végül felbőgött és hazáig meg se állt.
folyt. köv.
eredeti megjelenés: 2014. 09. 11.
No comments:
Post a Comment